...

Sziasztok!

Bocsánatkéréssel tartozom, amiért már nagyon régen volt új rész. Sajnos nem tudtam, nem tudok úgy haladni a bloggal, ahogy terveztem, hiszen nagyon sok dolog vesz most körül. Ugye újra beindult az egyetem, amivel mondjuk nem lenne semmi baj, mert péntekenként nincs órám, és így a hétvége szabad lenne, csak nagyon sok magánéleti probléma merült fel, és ketten is eltávoztak a családomból, és elég szoros kötelék volt köztünk. Ez most megvisel, és nem tudok írni. Mármint tudok, csak éppen vagy full depresszív az egész, vagy éppen nem jön át az, aminek át kellene jönni, szart meg nem szeretnék a kezem közül kiadni.

Ne aggódjatok, mihamarabb tervezem a folytatást!

Sajnálom, hogy még csak most sikerült életjelet is adnom. Nem sokára újra találkozunk! :)

Díjözön

Sziasztok!
Gondolom sokan láttátok, vagy találkoztatok bejegyzések alatt, illetve a chatben, hogy nagyon sok bloggertársamtól kapott a blog díjat, de még nem köszöntöm őket meg, illetve nem teljesítettem a szabályokat.
Ennek oka igen egyszerű, hiszen időm sem volt. Visszamenőleg nem szeretnék most lapozgatni, de nagyon-nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy ilyen sokan követtek, támogattok, és értékelitek az alkotásomat. Köszönöm!
Most egy díjra szeretnék "reagálni", amit a Szonitól, a Szonidea szerkesztőjétől kapott a blog.
Nem-nem. Nem ismerjük egymást, nem ezért reagálok éppen az övére, de azt fontos elárulnom, hogy nagyon nagyra tartom őt is, és imádom a fotóit, amit többek között az Instagramon megtekinthettek IDE kattintva. ( Ez azért fontos számomra, mert nagyon imádom ezt a művészeti ágat, ha szabad így fogalmaznom, és egy nagyon tehetséges emberkével van dolgunk, és jó magam is kedvet kaptam általa a fotózáshoz, szóval hajrá-hajrá!)





Nos, a díj:

Szabályok: 

1. Köszönd meg a díjat.

2. Írj 5 különlegességet a blogodról.

3. Írj 5 különlegességet annak a blogjáról, akitől kaptad.

4. Írj 5 kérdést.

5. Válaszolj az általam adott 5 kérdésre.
6. Küldd tovább olyan blogoknak, amelyek szerinted egyediek (bármennyi blogot jelölhetsz).

1. Szerintem a köszönetnyilvánításom odafent megtörtént, de ezúton is nagyon-nagyon szépen köszönöm, hálás vagyok, hogy gondoltál rám, és értékesnek tartod az elmém szüleményeit a díjra! :) Szóval köszönöm még egyszer!

2. Nos nem is tudom.

 Az első, hogy évek óta kavarog a történet a fejemben, de egészen a múlt hétig mondhatni, hogy cél nélkül írtam, de végre megszületett bennem is a befejezés, amiért mondjuk a nagyérdemű lehetséges, hogy majd a véremért fog kiáltani, de azért remélem a legjobbakat! :)

 A második, hogy a táncos részek valós eseményeket tükröznek, hiszen mondhatni, hogy hamarabb táncoltam, mint jártam, vagy beszéltem. Hatalmas nagy szerelem van köztem és a tánc között, a baj csak annyi, hogy több sérülést elszenvedve nem igazán űzhetem annyira ezt a hivatást, mint szeretném, de nem vagyok annyira az a szófogadó típus, így a doktor bá, nem nagyon örül nekem, amikor visszamegyek kontrollra. :D 

A harmadik, hogy Rose karakterét egy barátnőmről mintáztam, aki éppen akkoriban készült az emelt magyar érettségijére, szóval adott volt a különc karakter. 

A negyedik, hogy talán egyre gyakrabban merül fel bennem az a kérdés, hogy emiatt a sztori miatt ugye nem jutok pokolra? Ugye nem? A Nagyfőnök csak tudja, hogy ez csak a képzeletem játéka, és ugyanúgy maradok felé tisztelettel. 

Az ötödik, ami számomra tök megdöbbentő, hogy egy Londonban élő magyar lányka is olvassa a blogot, és angolra fordítja pár ismerősének, akiktől már kaptam levelet, hogy csak így tovább. Hát mi komoly azért már ez! 

3. Nem tudom, hogy miféle különlegességekkel tudnék szolgálni. Csak azokat tudom elmondani, amiket én annak tartok. :) Ha rosszul értelmeztem, elnézést! :)

Nos, ha nem ismered a blogot, számodra különlegességnek számíthat az, hogy ez egy igazán rendkívüli oldal a maga nemében ( számomra mindenképp ), ugyanis nagyon jópofa DIY ötleteket találhatsz rajta, könyvajánlókat, blogokról készült kritikákat, amelyek nem összecsapottak. 

Mindemellett Szoninak sikerült az oldalba belevinni stílusát, amely elengedhetetlen az efféle oldalaknál.

A FOTÓK, A FOTÓK, A FOTÓK, A FOTÓK! Mondtam már, hogy a fotók? Nem? Akkor a fotók! MARS!

Rohadt jó ékszer ötleteket találhatsz, amiket magad is elkészíthetsz.

Bárki, aki idetéved könnyen találhat olyat, ami érdekelheti őt, hiszen nagyon sokféle-fajta bejegyzés között válogathattok.

Tuti, hogy tök jó tartalommal fogsz összefutni, hiszen ahogyan olvasgattam az elmúlt időben az oldalt, nagyon pontosak az értesülések és véleményem szerint nagyon sok kutatómunkát végez. Ez mindenképpen értékelendő!

4. A KÉRDÉSEK

Mióta foglalkozol a blogolással, és hány blogod volt eddig?

Nos, én amikor tizenegy éves voltam, már akkor csináltam egy blogot, de persze ez csak fellángolás volt. Utána, tizenhárom évesen kezdtem bele egybe, ami ma már több, mint hét éve történt. Az első blogom címe a Befejezetlen történet volt, mert lusta voltam befejezni...:D Árulkodó a cím. Az egy fantasy történet volt, de nem volt az igazi. Utána egy osztálytársam kérésére kezdtem bele egy újabb misztikus történetbe, ami a Suttogó próféciák címet viseli, amire én nagyon-nagyon-nagyon büszke voltam, már csak azért is, mert elküldtem egy hőn szeretett magyar írónőmre, aki látott bennem tehetséget. Ez adott erőt ahhoz, hogy tovább próbálkozzak. Visszaolvasva ez is szörnyű amúgy, de az most mellékes. Ez az írásom a Cat's stories oldalon található meg, amelyik ténylegesen az első, működő blogom. Ezután hoztam létre Ádámékat, majd Jadet, amit már töröltem, hiszen szeretnék vele komolyabban foglalkozni, befejezni idén, és megpróbálkozni vele egy kiadónál, vagy év végén az Aranymosással. Mindemellett több közös projetkben is részt vettem, mint például a TÍSZ, Könyvtitok, Önnek új levele érkezett, illetve még vannak készülőben lévő történetek. :)

Heti hány órát blogolsz?

Sajnos keveset. Az egyetem mellett nem sok időm van arra, hogy annyi időt fektessek bele, amennyit megérdemel. Persze-persze, mindenkinek arra van ideje, amit szeret és akar csinálni, csak ezzel szerintem többen is szembesültek már, hogy nagyon csúnyán képesek a  "felsőbb hatalmak" ezt keresztbe húzni. Most, hogy kicsi relax van a vizsgák után, minden nap volt alkalmam, így heti tíz órát szerintem minimum.

Ha egy napra visszamehetnél a múltba, mikorra mennél vissza (nem feltétlenül a saját életedből, hanem bármilyen történelmi eseményhez)? Miért?

Juj, hát én történelem buzi vagyok, szóval minden jöhetne. :D Nagyon szeretnék ott lenni a Titanicon, hiszen ezrek sorsa fonódott egybe azon a végzetes éjszakán. Nem a tragédia vonz, hanem szeretném átélni és megérteni. Ilyen a háború időszaka is. Szívesen lennék jelen Da Vinci időszakában, hiszen a reneszánsz egy csodálatos korszak volt. Az 1990-es évekbe is visszacseppennék Amerikába, hátha összefutok Heath Ledgerrel, vagy éppen Robin Williamsszel. A rockadilly korszaka, Elvisszel vagy a Beatles tagokkal pacsizni. Szeretném látni Sissit, kideríteni a rejtélyt, hogy mi is történt azon a kocsi úton Andrássy gróffal. Igazából a történelmi, és irodalmi pletykák felettébb vonzanak. Biztosan valami ilyesmibe csöppennék a leginkább. :)

Szerinted hogyan lehetne összetartóbb bloggerközösséget szervezni?

Szerintem nem a díjjakkal. Ez most lehet, hogy csúnyán hangzik, de nagyon sokszor látom közösségi oldalakon (lásd Facebook), hogy sokan ha kapnak egy díjat, olyan szöveggel írják ki, hogy bocs, akinek kell, az linkelje és küldöm. Ez szerintem csak majomparádé. Kellenének találkozók, vagy tényleg egy olyan fórum, ahol megismerjük egymást, beszélgetünk a blogokról, az okokról, a motivációnkról. Nagyon sokan vannak, akik csak azért blogolnak, mert trendi. Ez nem hiszem, hogy az összetartás szimbóluma lenne. 

Melyik a kedvenc blogod és miért? 

Nincsenek kifejezetten kedvenc blogjaim, de talán nem is ez a megfelelő szó rá. Sok blogot követek, és mindent másért szeretek. Itt van például Szonié, de említhetném Barbi Édes életét is, Szencseg Egy perc az életemből blogját, vagy akár Luna Tengerek démonát, és így tovább. :)

A négyes és a hatos pontot én szeretném kihagyni. Nagyon sok érdekes, különleges blog lebeg a virtuális égen, és nem lenne szívem selejtezni, hogy most akkor mit írjak és miért. Nagyon szépen köszönöm még egyszer a díjat, díjakat! :)

Ádám keresi Évát - Tizennyolcadik fejezet

Roxanne

Sötét volt. Csak a cipőm kopogását visszhangozták a falak, amelyek a macskakőről pattantak vissza. A falakon néhol egy-egy fáklya vonta kísérteties fénybe a folyosókat, és mélabús sziluettjüket láttam a faragott márványszobroknak. A szoknyámat megemeltem,  hiszen már így is töménytelen mennyiségű sár került rá, amit utam során összeszedtem.
Nem tudtam beazonosítani a helyet, ahol sétálok, sőt a kort sem, hiszen hatalmas uszályos, bársony ruhában szeltem a szűk utcácskákat, és a fűző miatt épphogy csak hálni járt belém a lélek. Igazából nem is én gondolkodtam. Olyan érzésem volt, mintha a testemhez tapadva csak külső szemlélőként lettem volna jelen. Furcsa, megmagyarázhatatlan déjá vu fogott el. Mielőtt a sarokhoz értem, a hátam mögé pillantottam, hogy nem követett-e valaki, s amint befordultam egy kéz szorult az ajkaimra, miközben erősen tartott a szabad kezével, hiába ficánkoltam.
- Csak én vagyok - suttogta egy kellemes férfi hang a fülembe.
A szemeimet megkönnyebbülten, szorosan lehunytam, míg ő lassan elengedett. Megfordulva átöleltem a nyakát és hozzábújtam.
- Máskor ne ijesszen meg!
- Ez a dolgom - mondta gúnyolódva, s elhúzódva szemléltem a férfit, aki úgy nézett ki, mint Noah.
A kezemet felemeltem és megsimítottam az arcát. Ő tenyeremet két kézbe fogva szájához emelve megcsókolta, és beszívta a bőröm illatát.
- Ezt nem lenne szabad - suttogtam alig hallhatóan lehunyt szemekkel.
- Most mondja azt, hogy nem érez irántam semmit! Nézzen rám, Eve! - Emelte meg az államat.
Tekintetünk találkozott. Ez a pillanat szinte a bűvkörébe zárt, ahogyan elmélázva figyeltem magunkat a háttérből. Meghitt és romantikus, teljesen más.
- Nem... Nem érzek semmit - ejtettem ki nehezen a szavakat.
A fejemet elkaptam és újra elindultam, de ő a kezem után kapott és gyengéden visszahúzott. Közel voltunk egymáshoz, a hülye is láthatta, hogy forrt a levegő.
- A hazugság bűn - nevette el magát a noah-szerű férfi, majd magához szorítva csókolt meg heves szenvedéllyel.
Sosem láttam még magamat premier plánban csókolózni. Meg kell hagyni furcsa élmény volt látni, hogyan vetem át karomat a nyaka körül, hogyan szívom be illatát és adom át magam a pillanatnak. Nem tudtam eldönteni, hogy boldog-e ez a pillanat, hiszen simán mondhattam volna, hogy igen, bejössz. Nem értem mi ez az egész. Fel kellene ébrednem.
Ahogy ezen gondolkodtam már azon voltam, hogy megfordulok és megkeresem a kijáratot az álomból, de akkor Noah elővett egy tőrt és a szívembe szúrta. A fájdalom belém nyílalt, és én is térdre estem, ahogyan álombeli jómagam.
Értetlenül néztünk mind a ketten a gyilkosunkra, aki könnybe lábadt szemekkel térdelt le szembe és segített, hogy a fejemet a falnak vessem.
- Mi... Miért? - Fogtam az aprócska kis tőrt, míg én a szívemet próbáltam szorítani.
- Nem találkozhatsz Ádámmal. Ebben az életben nem - rándult meg az arca.
- Ezért még... Meg... - és nem tudtam végig mondani, mert szemem fennakadt, testem elernyedt.
- Kitűnő munka, kitűnő! - Tapsikolt a háttérben egy sötét női alak. - Nisroch, ezt magam sem csinálhattam volna szebben.
- Megöltem.
- Csak a kötelességed teljesítetted - helyesbített a nő, akinek nem tudtam tisztán kivenni a vonásait.
- Megöltem a védencemet! - Pattant fel, és torkánál fogva megemelte őt.
A lábai kapálóztak, hosszú karmokban végződő kezével próbálta eltolni a torkáról Noah kezét, majd felnevetett.
- Tán még mindig nem érted hogyan működik a világ?! Ez már nem a Mennyország, fiú. Felesküdtél nekem. Éppen most születik meg újra valahol. Ismét kezdődik a kutatás, és ismét...
- Ismét végzek vele.
- Ismét végzel vele addig, ahányszor, ahogy muszáj, egészen addig, míg Ádám nem teljesíti az elrendelt igét - enyhített a szorításon, majd a falnak dobta őt és még egy utolsó pillantást vetettet a holttestre.
A nő arcát még most sem tudtam kivenni teljes egészében. Csak annyit láttam, hogy a nyakát simogatja.
- Ez egy véget nem érő játék, Nisroch. Olyan az élet, mint egy sakktábla. Én vagyok a királynő, és engem védened kell, az ő élete árán is...

Teljesen lefőve riadtam fel. Szorított a mellkasom, olyan volt az egész, mintha a szívem dobogása kicsit alábbhagyott volna. Szédültem. Jobb esetben kettőt láttam mindenből, ami azért volt még furcsább, mert egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy hol vagyok. Ismeretlen volt a környezet. A sarokban egy apró kis asztalkán egy gyertya pislákolt, amely már majdnem teljesen feladta a szolgálatot. Az ágyba megkapaszkodva álltam fel, és nagyon óvatosan a szekrénybe kapaszkodva kezdtem el kitámolyogni a szobából. Belerúgtam egy zsámolyba, egy székbe, és még ki tudja mibe.
Ahogy kiértem a folyosóra, a hátamat a falnak vetettem, fejemet megtámasztottam és próbáltam magamhoz térni. Amint lehunytam a szemeimet olyan volt az egész, mintha valamiféle dia filmet néznék zöldes árnyalatokban folyamatosan elhúzva, torzítva.
Ellöktem magamat a faltól és a korlátot fogva lépkedtem tovább. Ahogy tisztult kicsit a látásom ki tudtam venni a vörösre festett falakat, a szürke oszlopokat, fekete korlátot, és ugyanilyen színű padlószőnyeget. A falakon apró lámpások világítottak és elérkeztem egy lépcsőhöz. Nagy levegőt véve, hunyorogva próbálkoztam meg a lejutással. Az utolsó pár lépcsőfoknál már teljesen bizonytalan voltam és a szédülésnek hála, nagyobbat léptem a kelleténél és fenékkel végig csúsztam vagy öt lépcsőfokon. A fejem nekikoppant a tömör falépcsőnek, amelytől feljajdultam, és ismét teljesen kába lettem.
A következő emlékem, hogy egy kanapén fekszem, fejem magason két tömör párnán fekszik. Oldalra fordulva láttam, ahogyan egy bögréből fehéres gőz száll felfelé. Keveredik, kavarodik, majd eltűnik.
- Látom felébredtél - hallottam Noah hangját, majd egy pillanat múlva kép is társult hozzá.
Leguggolt hozzám, arcomat megsimította és segített felülni. A hátamat gondosan kitámasztotta, bebugyolált egy nagyon puha takaróba, majd kezembe adta a forró bögrét.
Én hol az örvénylő vörös folyadékot figyeltem, hol pedig őt.
- Remélem nem veszed sértésnek, ha nem iszok bele - mondtam kurtán.
- Ez csak tea.
- Az meg csak üdítő, mi? - Emeltem meg a szemöldökömet, mire ő fejcsóválva felállt, kezeit mérgesen a csípőjére tette.
- Most már ezentúl ez lesz? Mindig ezt fogod felhozni? Te nem érted ezt az egészet!
- Megöltél álmomban - szólaltam meg halkan és figyeltem, hogyan feszül meg a háta, miként fordítja nagyon óvatosan felém a fejét, sötét szemeiben épphogy csak megcsillant a fény. A légzése hirtelen lelassult, majd nagyot sóhajtott. - Nem álom volt?
- Nem - felelte egy idő után, és visszafordult hozzám. - Nem álom volt - erősítette meg, és leült velem szemben, fejét a kezébe rejtette, és megrökönyödve előre esett a válla.
- Most is meg akarsz ölni? - Magam is meglepődtem, hogy kertelés nélkül kimondtam ezeket a dolgokat, de annyira zavart voltam, tele voltam kérdésekkel, kételyekkel.
- Nem akarlak. Akkor sem akartalak, de meg kellett tennem.
- De miért?
- Mert te vagy Éva.
- Miért lennék én Éva? Nem értem ezt az egészet - raktam le a bögrét az asztalra, és óvatosan felállva odasétáltam hozzá, leültem a szőnyegre, kezemet a combjára tettem. - Noah, vagy Nisroch, vagy bárki. Kérlek! Mi ez az egész?
- Még nagyobb veszélynek leszel kitéve, ha helyre kerülnek a kirakós darabok - felelte keserédes mosollyal.
- De te vigyázol rám, nem? Nem ez az őrangyalok dolga?
- Mióta lettél ennyire hívő?
- Jaj, nem hiszek - vontam vállat. - Csak ez már annyira abszurd, hogy muszáj valahogy beleélnem magam, hogy utána gond nélkül hívhassam a pszichiátriát - nevettem el magam.
- Roxanne, ez nem játék.
- De az. Csak nem tudom a szabályokat, és nem ismerem a játékmezőt. Noah, mondd el, hogy mi ez az egész! - Kértem határozottan, miközben mi hosszasan farkasszemet néztünk.
Most figyeltem meg őt alaposabban. Tekintete mély volt, és nyílt. Teljesen az az érzése volt az embernek, hogy tényleg élhetett már több ezer életet, sok mindent láthatott. A szeme sarkában megbúvó szarkalábakat az aggodalom viharai szabhatták.
A kezemet megemeltem, de valami láthatatlan kötél szinte megakadályozta, hogy megérintsem őt, így inkább megtámaszkodva a kanapén felültem mellé.
- Az első emberpár nem Ádám és Éva, hanem Ádám és Lilith - kezdett bele a hihetetlen meséjébe. - Lilith gyönyörű volt, de túlságosan magának való, tele olyan törekvésekkel, amelyet az embernek csak olyan részei örököltek, mint például Caesar, Augustus, Napóleon, Hitler, Sztálin. De ezek csak a legismertebb nevek. Lilith meg akarta ölni Ádámot, mert megkísértették őt. Isten száműzte őt az Édenből, és tanulva ebből Ádámnak az oldalbordájából megteremtette az igazi nőt, aki társa lehet az embernek. Ez vagy te. Aztán végül téged is utol ért a csábítás, és megtörtént a száműzetés is. De igazából a lényeg most jön, hiszen Lilith magával a Sátánnal kötött szövetséget, és ezáltal történik ez a folyamatos lélekjárás, hiszen ha Ádám előbb talál Lilithre, mint Évára és beleszeret, vége a világnak. Megnyílnak az ég és föld kapui, lehullanak a csillagok, elkezdődik a végső harc, egyszóval itt az apokalipszis, vagyis a szokásos - vont vállat. Ha Éva is beleszeret valaki másba, akkor is ugyanez történik, csak akkor még talán nagyobb az esélye az égieknek.
- Tehát Ádámnak és Évának együtt kell lennie, ha törik, ha szakad.
- Igen, mindezt úgy, hogy nem tudják egymásról, hogy ki-ki, hiszen ezt nekik kell kimondaniuk.
- Tehát, ha te tudod, hogy ki Ádám, nem könnyíted meg a "dolgom", hogy elmondd.
- Így van.
- És neked mi ebből a részed? Az valahogy kimaradt a történetből.
Erre egy aprót felnevetett, és végre rám nézett, amit a mese közben nem csinált, hiszen folyamatosan maga elé bámult, mintha a történések éppen a szeme előtt játszódnának le.
- Nos, angyalom? Szerinted mi az én részem? - Nézett rám kacéran, amitől egyből leesett a dolog.
- Á, vagy úgy! - Bólintottam egy nagyot. - És ez neked miért jó?
- Mert megígérték nekem, hogy egy életben velem lehetsz - mosolyodott el keserédesen. - De eddig, eddig még sehogy sem sikerült.
- Szerintem téged átvertek - csúszott ki belőlem. - Ha Ádámnak és Évának együtt kell lennie, akkor mennyi az esély arra, hogy Éva beleszeret egy idegenbe?
- Mivel emberek vagytok, ti döntötök erről, szóval így fifty-fifty.
- És ha közel járok a célhoz meg kell ölnöd? Ez nem gondolod, hogy abszurd?
- A szerelem abszurd? - Pillantott rám kicsit felháborodottan.
- A szerelem illúzió. Nem biztos, hogy létezik. Hányszor öltél már meg? Hányszor kell még megölnöd? Hányszor fog még ez neked fájni? - Csóváltam meg a fejemet. - Én úgy látom, hogy akinek te engedelmeskedsz ő élvezi azt, hogy te szenvedsz, hiszen elmondásod szerint, mi sokáig nem is tudhatjuk, hogy kik vagyunk - ezeken elgondolkodva mélázott és nem szólt bele. Várt, hogy folytassam. - Ha teljesülne az, hogy veled lennék, mint mondtad vége lenne mindennek. Olyan ez, mint egy nyolcas. Végtelenségig játszható játék.
- Ez számomra az élet, Roxanne - préselte össze az ajkait, majd felállt, elsétált tőlem, a kezeit széttárta. - Minden egyes nap, mióta száműztek engem odafentről, csak az éltet, hogy egyszer úgy fogsz rám nézni, ahogyan én rád. Ha kell, még ezerszer kezdem elölről, hogy az életben csak egyetlen egyszer nézz rám úgy, ahogyan arra a vakegérre.
Ahogyan hallgattam őt, a szemem könnybe lábadt, habár utálom az ilyesfajta szerelmi kirohanásokat, de soha sem gondoltam volna, hogy egyszer én is ilyen helyzetbe kerülök. Szabályosan fájt, amit mondott, hiszen tudtam, hogy ez nem lehet igaz, és ez nem történhet meg, ám mikor kimondta az utolsó szót, szinte régmúlt idők emlékei szakadtak fel, érezve, értve, hogy mi is ez az egész.
- Ian - motyogtam magam elé, majd felpattanva Noah nyakába ugrottam, aki meglepődve először azt sem tudta, hogy mit csináljon, majd átölelte a derekamat. Nyakához bújtam, majd elhúzódva pislogtam fel az arcába. - Talán az egyik életben - mosolyogtam rá -, de most segítened kell nekem.
- Mégis miben? - Nézett rám értetlenül.
- Meg kell találnom Ádámot.

Ádám keresi Évát - Tizenhetedik fejezet

Sziasztok kedveseim!

Új rész, és táráráráttárááááá, ahogy még nagyon régen említettem, ismerkedjünk meg kicsit más szemszögével is.

Kellemes olvasást! :)

Noah

A szó legszorosabb értelmében, totálisan kiütötte magát. Kakukk. Ahogyan megfordult nekicsattant a feje az ajtónak. Még én is ijedtem megugrottam, és már el is képzeltem, hogy egy hatalmas lyuk, vagy sebhely tátong a homlokán, amiből ömlik a vér. Ehelyett inkább eszméletét vesztve zuhant hátra, és épphogy elkaptuk. Én nem vagyok az az ijedős fajta, de most hirtelen engem is kitört a frász, hogy lehet túllőttem a célon.
Felkaptam az ölembe, és elindultam a kocsi felé, miközben Ádám folyamatosan ordította felém a válogatott káromkodásait.
- Na, idefigyelj! - Fordultam felé, amikor már meguntam ezt a szúnyog effektust a nyári éjjeleken. - Képes voltál Amanda miatt otthagyni a kávézóban, szóval ne pattogj itt nekem.
- Hagyd őt békén Nisroch!
- Noah, ha kérhetném - emeltem fel a mutatóujjamat Roxanne combjáról.
- Egy utolsó áruló vagy, hogy vigyázhatnál rá?
- Én, az áruló? Ugyan már kérlek, ki miatt van ez az egész hepaj? - Kérdeztem vissza ingerülten.
- Képes voltál átverni Istent, és megfertőzni a Paradicsomot, és engem is.
- Komolyan még mindig az ezer éves sérelmeken tipródsz? Nőj már fel! - Grimaszoltam egyet.
- Képes voltál arra, hogy megkörnyékezd Évát.
- Ez aljas... Nem. Ez igaz - ismertem be homlok ráncolva. - Tényleg így történt, de hát mégis mit vártál? Ő volt az egyedüli nő.
- A barátom voltál.
- Ő meg az egyedüli nő volt, és nem értem mit vagy úgy oda, Éva rendíthetetlen volt. Most pedig, ha megbocsátasz, de hazaviszem Roxanne-t - fordítottam neki hátat, de kezét a vállamra tette. - Mi van már? Nem akarom, hogy ne adj ördög szembe hányjon.
- Tudsz valamit Éváról? - Nézett rám komolyan, mint régen.
Ilyenkor mindig a biztatásomra vágyott, még akkor is, ha gondtalan volt az élete. Emlékszem még csak próbálgattam az erőmet, amikor mi találkoztunk. Helyre rakta a karomat és sokszor, sok mindenről beszélgettünk. Előadtam a terveimet és a problémáimat, hogy a szeráfokkal valami nincs rendben. Talán ekkor volt az első konfliktus közöttünk.
- Tudod a szabályt. Nem segíthetek - sóhajtottam.
- Csak annyit mondj, hogy a közelben van-e. Kérlek!
- Közelebb, mint gondolnád - néztem rá jelentőségteljesen, majd hátat fordítva neki újra elindultam a kocsihoz.
Kinyitottam a hátsó ajtót, és elfektettem az ülésen.
A haja az arcába hullott, szemüvege csálén állt a bájos arcán, szemfestéke enyhén elmosódott a szeme alatt, így feketére festette azt a részt. Ajkai aprón elnyíltak, keze leesett maga mellé. A hasán felgyűrődött a trikója, amely sejtette a köldökének a hiányát. A kabátomat leakasztottam az anyós ülés támlájáról majd ráterítettem. Pár pillanatig még bénán mosolyogva figyeltem őt, aztán észbe kapva bezártam az ajtót és a volán mögé ültem.
Ahogyan elindultunk, megcsörrent a telefonom. A kijelzőre pillantva válogatott káromkodások sora jutott eszembe. Próbáltam nem törődni vele, de erősebb volt, így felkaptam a kagylót.
- Mit akarsz? - Tettem fel feszülten a kérdést.
- Mégis mit merészelsz, hogy így beszélsz velem?
- Nem érek rá, sietek.
- Ott van veled? - Kérdezte kimérten, és én haboztam. - Válaszolj!
- Igen. Hazaviszem.
- Hazaviszed? - Nevette el magát a vonal másik végén, amiért én szorosan markoltam a kormányt. - Nem vagy te hősszerelmes, Nisroch. Nem az a feladatod, hogy pátyolgasd. Félre kell őt állítanod az útból. Ennyi, a te feladatod, nem más.
- Elfelejtesz valamit - jegyeztem meg ingerülten.
- Te felejted el, hogy melyik oldalon is játszol.
- Mit adtál, amitől így kiütötte magát? Eszméletét vesztette - jelentettem ki, próbálva kerülni azt, hogy aggódónak tűnjön a hangom.
- Valami wodoo boltból volt, azt mondták hatásos, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Majdnem megölted!
- Nem tud csak úgy meghalni, már próbáltam.
- Micsoda egy szemét alak vagy te.
- Mondd ki! Maga az ördög - nevetett a túl oldalon. - Tudod, ez csak zene füleimnek. Ha van még, akkor adj még a mi kis Csipkerózsikánknak!
- Nem fogok még több drogot adni neki! - Üvöltöttem a kagylóba, majd kinyomva az anyós ülésre dobtam a telefont.
- Te bedrogoztál? - Ütötte meg a fülemet Roxanne hangja, amitől hirtelen megállt bennem az ütő, és hirtelen ráléptem a fékre, amitől ő neki vágódott az ülésemnek.
Meglepetten fordultam hátra, ahogyan próbál feltápászkodni.
Tekintetünk találkozott, és képes lett volna arra, hogy egy légvétellel végezzen velem. Mire feleszméltem, már ott sem volt. Feltépte az autó ajtaját és szédelegve megtette első bizonytalan lépéseit, amitől távolodik a járműtől.
- Már csak ez hiányzott - ütöttem a kormányra,majd kioldva a biztonsági övet és én is kipattantam. - Roxanne, várj már!
Szóra sem méltatva igyekezett minél távolabb kerülni tőlem. Ha nem lett volna ennyire gáz a helyzet, lehet nevettem volna, hiszen csak két lépesembe került, hogy utol érjem, viszont féltettem magamat a lesújtó haragjától.
Kiegyenesedni próbált, ám éppen akkor megbotlott a padkában, és térddel a járdára esett, amely bizonyára felsértette a bőrét. Rögtön mellé ugrottam, hogy felsegítsem, vagy hogy megnézzem a sebét, de ellökött magától.
- Tűnj innen, vagy kiáltok.
- Csak egy percet adj, és mindent megmagyarázok!
- Takarodj innen! - Emelte fel a reszkető hangját, ami nem volt éppen a leghitelesebb fenyegetés.
Szemeiből mélységes csalódás áradt, amely megérintette a lelkem egy apró pontját, amitől most úgy éreztem magam, mint a legelején.
- Csak egy percet! Hatvan másodperc.
- Egy perc, és kiáltok.
- Rendben, nem is tudom, hogy köszönjem meg, hogy meghallgatsz.
- Ötvenhét, ötvenhat, ötvenöt...
- Figyelj, nem úgy van az egész, mint gondolod!
- Tehát nem drogoztál be? Mintha azt mondtad volna.
-  De igen, tettem valamit az italodba, de nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. És nem önszántamból tettem.
- Tudtam, hogy Amanda keze van a dolgoban! - Kiáltottam fel.
- Semmi köze ehhez Amandának.
- Akkor?
- Vannak olyan dolgok, amiket nem mondhatok el.
- Hát ez remek - nevetett fel színpadiasan. - Letelt az egy perc?
- Talán - vontam vállat, mire ő torkaszakadtából üvölteni kezdett.
Kezemet a szájára tapasztottam, és eldőltünk a betonon. Teljes testemmel a földnek nyomtam, ő pedig megharapta a kezemet, és grimaszolva ugyan, de tűrtem. A másik kezemet is rátettem az enyémre, hogy biztosabban befogjam a száját.
- Hallgass végig, és mindent megértesz! Nem akarlak bántani! Nem ez a fő feladatom - néztem rá komoly tekintettel. - Nem akarlak bántani - ismételtem meg tagoltan. - Elveszem a kezemet, de ne ordíts! Rendben? - Egy aprót bólintott, és lassan, kimérten felemeltem a kezemet.
- Ne merj átverni, mert feljelentelek - köpte a szavakat a kis vipera, amitől mosolyra húztam az ajkaimat, és ráeszméltem, hogy mennyire hiányzott.
- Az első kérdésem...
- Te kérdezel? Én válaszokat várok - horkantott.
- Tudom, de higgy bennem. Az első kérdés, nem ismerős ez a szituáció?
- Nem szoktam hagyni, hogy bunkó gyökerek a teljes testükkel nehezedjenek rám - mondta mogorván, majd szemei mintha kipattantak volna, és csodálkozva nézett rám, majd tekintete elrévedt.
- Mit látsz? - Suttogtam a füléhez hajolva.
- Egy hatalmas zöld tér a tenger mellett, ami úgy néz ki, mintha csak egy felhő lenne. Állatok tömege lepi el a teret, és a parton fekszek veled. Vagyis én, és te így rajtam, de ez nem az én emlékem. Nincs rajtunk ruha. Mi? Nincs rajtunk ruha? - Szemeit szorosan lehunyta, amitől elvigyorodtam. - Így is látom. Nincs rajtunk ruha! Miért nincs rajtunk ruha? Mi ez az egész? - Rázta meg magát alattam, hogy hátha felébred, majd kezemet elhúztam a szeme előtt, hogy ne zavarjon a múlt.
- Ezek a te emlékeid voltak, Roxanne.
- Sosem pucérkodnék veled - kiáltott fel elpirulva.
- Nem? - Emeltem meg kacéran a szemöldökömet.
- Na, jó. Talán esetleg kicsit talán, de most nem ez a lényeg!
Elnevetve magam lemásztam róla és segítettem neki felülni.
- Ha azt mondanám, hogy nem az vagy, akinek hiszed magad?
- Egy kamasz vagyok, tele meg nem értett problémákkal. Szerinted hányszor gondolok erre?
- Nem így értettem, hanem arra, hogy te nem Roxanne Mice vagy. Te nem itt születtél. Ha esetleg téged csak "találtak".
- Ez egy rossz vicc, téged is megtalált az apám ezzel a marhasággal? Pedig már majdnem bedőltem! - Állt fel mérgesen.
- Roxanne!
- Akkor mégis ki vagyok kedves, Noah? Heh? Ez egy idióta vicc! Nincs szükségem erre! - Fordított nekem hátat s fújtatva indult el előttem. Ajkamba haraptam, de nem bírtam.
- Te vagy Éva - mondtam, mire ő hihetetlen arckifejezést öltve fordult felém. - Te vagy Éva, az első emberpár női fele.
- Tényleg? - Húzta fel a szemöldökét. - Diana hercegnő, vagy Mata Hari jobban lennék.
- Ez nem vicc! Kérlek, higgy nekem!
- Hallod te, hogy mit mondasz, Noah? Te is bevettél valami bogyót?
- Nincs köldököd, nem volt köldök zsinórod.
- Van, akinek eltűnik, olvastam.
- Higgy nekem!
- Miért hinnék?! Bedrogoztál, átvertél, és itt mondod nekem a hülyeségeidet! Miért higgyek, pont neked?
- Mert én vagyok az őrangyalod - mondtam ki ellenkezést nem tűrő hangon, majd széttárva a karomat a szárnyaim lassan előbukkantak.
Roxanne száját tátva pislogott rám, ahogyan közeledek felé, és nyílik ki a szárnyam.
- Úgy érzem, meg kell beszélnünk pár dolgot - mondtam, és mire elé értem, karomba zuhanva elájult. - Nem is volt olyan rossz - vontam vállat, majd karomba véve hazavittem.