Roxanne
Sötét volt. Csak a cipőm kopogását visszhangozták a falak, amelyek a macskakőről pattantak vissza. A falakon néhol egy-egy fáklya vonta kísérteties fénybe a folyosókat, és mélabús sziluettjüket láttam a faragott márványszobroknak. A szoknyámat megemeltem, hiszen már így is töménytelen mennyiségű sár került rá, amit utam során összeszedtem.
Nem tudtam beazonosítani a helyet, ahol sétálok, sőt a kort sem, hiszen hatalmas uszályos, bársony ruhában szeltem a szűk utcácskákat, és a fűző miatt épphogy csak hálni járt belém a lélek. Igazából nem is én gondolkodtam. Olyan érzésem volt, mintha a testemhez tapadva csak külső szemlélőként lettem volna jelen. Furcsa, megmagyarázhatatlan déjá vu fogott el. Mielőtt a sarokhoz értem, a hátam mögé pillantottam, hogy nem követett-e valaki, s amint befordultam egy kéz szorult az ajkaimra, miközben erősen tartott a szabad kezével, hiába ficánkoltam.
- Csak én vagyok - suttogta egy kellemes férfi hang a fülembe.
A szemeimet megkönnyebbülten, szorosan lehunytam, míg ő lassan elengedett. Megfordulva átöleltem a nyakát és hozzábújtam.
- Máskor ne ijesszen meg!
- Ez a dolgom - mondta gúnyolódva, s elhúzódva szemléltem a férfit, aki úgy nézett ki, mint Noah.
A kezemet felemeltem és megsimítottam az arcát. Ő tenyeremet két kézbe fogva szájához emelve megcsókolta, és beszívta a bőröm illatát.
- Ezt nem lenne szabad - suttogtam alig hallhatóan lehunyt szemekkel.
- Most mondja azt, hogy nem érez irántam semmit! Nézzen rám, Eve! - Emelte meg az államat.
Tekintetünk találkozott. Ez a pillanat szinte a bűvkörébe zárt, ahogyan elmélázva figyeltem magunkat a háttérből. Meghitt és romantikus, teljesen más.
- Nem... Nem érzek semmit - ejtettem ki nehezen a szavakat.
A fejemet elkaptam és újra elindultam, de ő a kezem után kapott és gyengéden visszahúzott. Közel voltunk egymáshoz, a hülye is láthatta, hogy forrt a levegő.
- A hazugság bűn - nevette el magát a noah-szerű férfi, majd magához szorítva csókolt meg heves szenvedéllyel.
Sosem láttam még magamat premier plánban csókolózni. Meg kell hagyni furcsa élmény volt látni, hogyan vetem át karomat a nyaka körül, hogyan szívom be illatát és adom át magam a pillanatnak. Nem tudtam eldönteni, hogy boldog-e ez a pillanat, hiszen simán mondhattam volna, hogy igen, bejössz. Nem értem mi ez az egész. Fel kellene ébrednem.
Ahogy ezen gondolkodtam már azon voltam, hogy megfordulok és megkeresem a kijáratot az álomból, de akkor Noah elővett egy tőrt és a szívembe szúrta. A fájdalom belém nyílalt, és én is térdre estem, ahogyan álombeli jómagam.
Értetlenül néztünk mind a ketten a gyilkosunkra, aki könnybe lábadt szemekkel térdelt le szembe és segített, hogy a fejemet a falnak vessem.
- Mi... Miért? - Fogtam az aprócska kis tőrt, míg én a szívemet próbáltam szorítani.
- Nem találkozhatsz Ádámmal. Ebben az életben nem - rándult meg az arca.
- Ezért még... Meg... - és nem tudtam végig mondani, mert szemem fennakadt, testem elernyedt.
- Kitűnő munka, kitűnő! - Tapsikolt a háttérben egy sötét női alak. - Nisroch, ezt magam sem csinálhattam volna szebben.
- Megöltem.
- Csak a kötelességed teljesítetted - helyesbített a nő, akinek nem tudtam tisztán kivenni a vonásait.
- Megöltem a védencemet! - Pattant fel, és torkánál fogva megemelte őt.
A lábai kapálóztak, hosszú karmokban végződő kezével próbálta eltolni a torkáról Noah kezét, majd felnevetett.
- Tán még mindig nem érted hogyan működik a világ?! Ez már nem a Mennyország, fiú. Felesküdtél nekem. Éppen most születik meg újra valahol. Ismét kezdődik a kutatás, és ismét...
- Ismét végzek vele.
- Ismét végzel vele addig, ahányszor, ahogy muszáj, egészen addig, míg Ádám nem teljesíti az elrendelt igét - enyhített a szorításon, majd a falnak dobta őt és még egy utolsó pillantást vetettet a holttestre.
A nő arcát még most sem tudtam kivenni teljes egészében. Csak annyit láttam, hogy a nyakát simogatja.
- Ez egy véget nem érő játék, Nisroch. Olyan az élet, mint egy sakktábla. Én vagyok a királynő, és engem védened kell, az ő élete árán is...
Teljesen lefőve riadtam fel. Szorított a mellkasom, olyan volt az egész, mintha a szívem dobogása kicsit alábbhagyott volna. Szédültem. Jobb esetben kettőt láttam mindenből, ami azért volt még furcsább, mert egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy hol vagyok. Ismeretlen volt a környezet. A sarokban egy apró kis asztalkán egy gyertya pislákolt, amely már majdnem teljesen feladta a szolgálatot. Az ágyba megkapaszkodva álltam fel, és nagyon óvatosan a szekrénybe kapaszkodva kezdtem el kitámolyogni a szobából. Belerúgtam egy zsámolyba, egy székbe, és még ki tudja mibe.
Ahogy kiértem a folyosóra, a hátamat a falnak vetettem, fejemet megtámasztottam és próbáltam magamhoz térni. Amint lehunytam a szemeimet olyan volt az egész, mintha valamiféle dia filmet néznék zöldes árnyalatokban folyamatosan elhúzva, torzítva.
Ellöktem magamat a faltól és a korlátot fogva lépkedtem tovább. Ahogy tisztult kicsit a látásom ki tudtam venni a vörösre festett falakat, a szürke oszlopokat, fekete korlátot, és ugyanilyen színű padlószőnyeget. A falakon apró lámpások világítottak és elérkeztem egy lépcsőhöz. Nagy levegőt véve, hunyorogva próbálkoztam meg a lejutással. Az utolsó pár lépcsőfoknál már teljesen bizonytalan voltam és a szédülésnek hála, nagyobbat léptem a kelleténél és fenékkel végig csúsztam vagy öt lépcsőfokon. A fejem nekikoppant a tömör falépcsőnek, amelytől feljajdultam, és ismét teljesen kába lettem.
A következő emlékem, hogy egy kanapén fekszem, fejem magason két tömör párnán fekszik. Oldalra fordulva láttam, ahogyan egy bögréből fehéres gőz száll felfelé. Keveredik, kavarodik, majd eltűnik.
- Látom felébredtél - hallottam Noah hangját, majd egy pillanat múlva kép is társult hozzá.
Leguggolt hozzám, arcomat megsimította és segített felülni. A hátamat gondosan kitámasztotta, bebugyolált egy nagyon puha takaróba, majd kezembe adta a forró bögrét.
Én hol az örvénylő vörös folyadékot figyeltem, hol pedig őt.
- Remélem nem veszed sértésnek, ha nem iszok bele - mondtam kurtán.
- Ez csak tea.
- Az meg csak üdítő, mi? - Emeltem meg a szemöldökömet, mire ő fejcsóválva felállt, kezeit mérgesen a csípőjére tette.
- Most már ezentúl ez lesz? Mindig ezt fogod felhozni? Te nem érted ezt az egészet!
- Megöltél álmomban - szólaltam meg halkan és figyeltem, hogyan feszül meg a háta, miként fordítja nagyon óvatosan felém a fejét, sötét szemeiben épphogy csak megcsillant a fény. A légzése hirtelen lelassult, majd nagyot sóhajtott. - Nem álom volt?
- Nem - felelte egy idő után, és visszafordult hozzám. - Nem álom volt - erősítette meg, és leült velem szemben, fejét a kezébe rejtette, és megrökönyödve előre esett a válla.
- Most is meg akarsz ölni? - Magam is meglepődtem, hogy kertelés nélkül kimondtam ezeket a dolgokat, de annyira zavart voltam, tele voltam kérdésekkel, kételyekkel.
- Nem akarlak. Akkor sem akartalak, de meg kellett tennem.
- De miért?
- Mert te vagy Éva.
- Miért lennék én Éva? Nem értem ezt az egészet - raktam le a bögrét az asztalra, és óvatosan felállva odasétáltam hozzá, leültem a szőnyegre, kezemet a combjára tettem. - Noah, vagy Nisroch, vagy bárki. Kérlek! Mi ez az egész?
- Még nagyobb veszélynek leszel kitéve, ha helyre kerülnek a kirakós darabok - felelte keserédes mosollyal.
- De te vigyázol rám, nem? Nem ez az őrangyalok dolga?
- Mióta lettél ennyire hívő?
- Jaj, nem hiszek - vontam vállat. - Csak ez már annyira abszurd, hogy muszáj valahogy beleélnem magam, hogy utána gond nélkül hívhassam a pszichiátriát - nevettem el magam.
- Roxanne, ez nem játék.
- De az. Csak nem tudom a szabályokat, és nem ismerem a játékmezőt. Noah, mondd el, hogy mi ez az egész! - Kértem határozottan, miközben mi hosszasan farkasszemet néztünk.
Most figyeltem meg őt alaposabban. Tekintete mély volt, és nyílt. Teljesen az az érzése volt az embernek, hogy tényleg élhetett már több ezer életet, sok mindent láthatott. A szeme sarkában megbúvó szarkalábakat az aggodalom viharai szabhatták.
A kezemet megemeltem, de valami láthatatlan kötél szinte megakadályozta, hogy megérintsem őt, így inkább megtámaszkodva a kanapén felültem mellé.
- Az első emberpár nem Ádám és Éva, hanem Ádám és Lilith - kezdett bele a hihetetlen meséjébe. - Lilith gyönyörű volt, de túlságosan magának való, tele olyan törekvésekkel, amelyet az embernek csak olyan részei örököltek, mint például Caesar, Augustus, Napóleon, Hitler, Sztálin. De ezek csak a legismertebb nevek. Lilith meg akarta ölni Ádámot, mert megkísértették őt. Isten száműzte őt az Édenből, és tanulva ebből Ádámnak az oldalbordájából megteremtette az igazi nőt, aki társa lehet az embernek. Ez vagy te. Aztán végül téged is utol ért a csábítás, és megtörtént a száműzetés is. De igazából a lényeg most jön, hiszen Lilith magával a Sátánnal kötött szövetséget, és ezáltal történik ez a folyamatos lélekjárás, hiszen ha Ádám előbb talál Lilithre, mint Évára és beleszeret, vége a világnak. Megnyílnak az ég és föld kapui, lehullanak a csillagok, elkezdődik a végső harc, egyszóval itt az apokalipszis, vagyis a szokásos - vont vállat. Ha Éva is beleszeret valaki másba, akkor is ugyanez történik, csak akkor még talán nagyobb az esélye az égieknek.
- Tehát Ádámnak és Évának együtt kell lennie, ha törik, ha szakad.
- Igen, mindezt úgy, hogy nem tudják egymásról, hogy ki-ki, hiszen ezt nekik kell kimondaniuk.
- Tehát, ha te tudod, hogy ki Ádám, nem könnyíted meg a "dolgom", hogy elmondd.
- Így van.
- És neked mi ebből a részed? Az valahogy kimaradt a történetből.
Erre egy aprót felnevetett, és végre rám nézett, amit a mese közben nem csinált, hiszen folyamatosan maga elé bámult, mintha a történések éppen a szeme előtt játszódnának le.
- Nos, angyalom? Szerinted mi az én részem? - Nézett rám kacéran, amitől egyből leesett a dolog.
- Á, vagy úgy! - Bólintottam egy nagyot. - És ez neked miért jó?
- Mert megígérték nekem, hogy egy életben velem lehetsz - mosolyodott el keserédesen. - De eddig, eddig még sehogy sem sikerült.
- Szerintem téged átvertek - csúszott ki belőlem. - Ha Ádámnak és Évának együtt kell lennie, akkor mennyi az esély arra, hogy Éva beleszeret egy idegenbe?
- Mivel emberek vagytok, ti döntötök erről, szóval így fifty-fifty.
- És ha közel járok a célhoz meg kell ölnöd? Ez nem gondolod, hogy abszurd?
- A szerelem abszurd? - Pillantott rám kicsit felháborodottan.
- A szerelem illúzió. Nem biztos, hogy létezik. Hányszor öltél már meg? Hányszor kell még megölnöd? Hányszor fog még ez neked fájni? - Csóváltam meg a fejemet. - Én úgy látom, hogy akinek te engedelmeskedsz ő élvezi azt, hogy te szenvedsz, hiszen elmondásod szerint, mi sokáig nem is tudhatjuk, hogy kik vagyunk - ezeken elgondolkodva mélázott és nem szólt bele. Várt, hogy folytassam. - Ha teljesülne az, hogy veled lennék, mint mondtad vége lenne mindennek. Olyan ez, mint egy nyolcas. Végtelenségig játszható játék.
- Ez számomra az élet, Roxanne - préselte össze az ajkait, majd felállt, elsétált tőlem, a kezeit széttárta. - Minden egyes nap, mióta száműztek engem odafentről, csak az éltet, hogy egyszer úgy fogsz rám nézni, ahogyan én rád. Ha kell, még ezerszer kezdem elölről, hogy az életben csak egyetlen egyszer nézz rám úgy, ahogyan arra a vakegérre.
Ahogyan hallgattam őt, a szemem könnybe lábadt, habár utálom az ilyesfajta szerelmi kirohanásokat, de soha sem gondoltam volna, hogy egyszer én is ilyen helyzetbe kerülök. Szabályosan fájt, amit mondott, hiszen tudtam, hogy ez nem lehet igaz, és ez nem történhet meg, ám mikor kimondta az utolsó szót, szinte régmúlt idők emlékei szakadtak fel, érezve, értve, hogy mi is ez az egész.
- Ian - motyogtam magam elé, majd felpattanva Noah nyakába ugrottam, aki meglepődve először azt sem tudta, hogy mit csináljon, majd átölelte a derekamat. Nyakához bújtam, majd elhúzódva pislogtam fel az arcába. - Talán az egyik életben - mosolyogtam rá -, de most segítened kell nekem.
- Mégis miben? - Nézett rám értetlenül.
- Meg kell találnom Ádámot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése