Ádám keresi Évát - Tizedik fejezet

Meglepitisztikus! :)

Fogadjátok sok-sok-sok szeretettel! :)

( Mondjuk igaz, hogy elég rövidre sikerült, de remélem elnézitek nekem! :) )

( Megváltozott a lejátszási lista odafent. Igyekeztem olyan számokat összeválogatni, amelyek illenek a történethez. Ha szerintetek még van olyan szám, amelyet kihagytam, pedig ide illik, kérlek linkeljetek nekem! Előre is köszönöm a segítségeteket! :)

Ó, és nézzétek meg az ez alatti posztot, a díjat. A kérdések nektek szólnak! ;) )

Ian

Végig haladtam a recsegő parkettán a folyosón, majd elérve a szobám ajtaját a zsebemből előkotortam a kulcsomat, és kinyitottam.

A táskámat ledobtam ahogy beléptem, a szemüvegemet is szintén elhajítottam, mintha mi sem lenne természetesebb. Az ágy felé haladva rá-rá léptem a cipőm sarkára és hanyagul ledobtam őket a lábamról minden egyes lépésnél, majd beugrottam az ágyra. Megemeltem a tarkómat, a fejem alá húztam az egyik párnámat, majd sóhajtva egyet elhelyezkedtem és elmosolyodtam.

- Istenem, Istenem - mondtam halkan és vigyorogva megráztam a fejemet, feltámaszkodtam. - Mi a baj, Rahel?

- Honnan tudtad, hogy én vagyok? - csapta össze a tenyerét, majd bezárta maga mögött az ajtót és cipője kopogását visszhangozták a falak, ahogyan az ágyamhoz sétált, majd leült, amelynek a rugók is hangot adtak a matracban.

A levegőt betöltötte mangós parfümjének kellemes esszenciája, és az a béke, amelyet mindig magával hozott, bár most volt valami furcsa a kisugárzásában, amely kicsit frusztrált, mert teljesen szokatlannak hatott.

- Már messziről hallottam a tipi topogódat - nevettem el magamat -, majd megéreztem az illatodat - nyúltam felé, és egy kis segítségével, amelyet szintén egy mosollyal jutalmaztam, végig simítottam a meztelen karján. - De nem válaszoltál a kérdésre. Mi a baj?

- Semmi érdekes - mondta, és szinte láttam magam előtt, ahogy lebiggyeszti az ajkait, megrázza a fejét, megemeli a vállát és a füllentése miatt ráncolódik a homloka. A szemöldökömet a magasba emeltem, mire ő csak ciccegett. - Tényleg. Semmi komoly, Ian.

- Érzem, hogy bánt valami.

- Vagy valaki... - motyogta alig hallhatóan, amitől megfeszültek az izmaim.

- Marc? - ültem fel hirtelen, és már indultam volna, de ő kezeit a mellkasomra tette és visszanyomott az ágyra és meglepődtem azon, hogy milyen jó erőben is van. - Hol van?

- Ian! Hagyd! Nem éri meg. Nem lenne jó vége...

- Rahel, az egy dolog, hogy engem megüt, mert egy szadista rohadék, de az már nem állapot, hogy téged is. Nem hagyhatom - ültem fel ismét, de megint visszatartott.

- De, igen, hagyhatod, már csak azért is, mert a csinos kis seggedet védtem, és nem akarom, hogy még nagyobb bajod legyen - mondta komolyan.

Mindig meglepett ennek a lánynak a bátorsága, és kitartása, ahogyan harcol az igazáért és azért, akit szeret. Persze az sem mellékes, hogy egy olyan alak mellett is képes kiállni, mint amilyen én vagyok.

- Miért? Tehát csinos a seggem? - böktem meg vigyorogva egy kis idő után, amikor beállt a csend.

- Jaj, Ian. Tudod, ne játszd a hülyét, kérlek - sóhajtott fel mélabúsan, amiért már tényleg felültem és megfogtam a csinos, keskeny kezeit, amelyek még mindig a mellkasomon pihentek és ajkaimhoz húzva, megcsókoltam őket.

Közelebb húzódtam hozzá. Éreztem, ahogyan elfordítja a fejét, de utána nyúltam és gyengéden kényszerítettem arra, hogy rám nézzen.

- Tudom, hogy nem szabad, meg, hogy nem kellene, és nem én vagyok Éva, sem pedig Lilith, de ez egyszerűen nem fair így - dőlt a vállamnak, majd a hátát kezdtem el simogatni és lágyan a feje búbjára ejtettem egy csókot. - Tisztában vagyok azzal is, hogy nem érzel úgy irántam, mint én, de azt is tudom, hogy ez kicsit több és kicsit másabb.

- Rahel, ez a helyzet nekem sem kellemes, elhiheted - mondtam halkan, és átsuhant a fejemben az a káprázatos zöld szempár és a mozdulatok szenvedélye. - Miért bántott?

- Mert fél. Fél, hogy megtaláltad Évát, és végre beteljesülhet az ige. Mivel eltűntél, és nem értél haza, ki kellett valamit találnom, hogy ne menjen utánad, így azt mondtam, hogy elmentél gumit venni, mert... Jaj, na!

- Tehát azt adtad be neki, hogy megint együtt vagyunk és elhitte.

- Nem tehetek arról, hogy bármit elhisznek nekem az emberek - nevette el magát keserédesen. - De, Ian. Hol voltál? - éreztem, ahogyan figyel, szinte megbéklyóz a tekintete.

Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Mondjam-e el neki az igazat és bántsam meg, vagy hazudjak neki és kockáztassam a barátságát.

Felsóhajtva elengedtem őt és visszadőltem az ágyba, ő is követte a példámat, hozzám bújva a mellkasomra tette a fejét és várakozott, miközben törekedtem összeszedni a gondolataimat és átfogó képet adni a helyzetemről.

- Van egy lány - kezdtem, és éreztem, ahogyan megfeszül, de nem szólt semmit. - Roxanne-nek hívják, és egyszerűen valami vonz hozzá, akaratom ellenére is. Olyan, mintha ő lenne Éva, de ezt akkor már tudnám, mert kaptam volna valami jelet odafentről. Egyszerűen annyira tiszta, őszinte és bátor, meg makacs... Főként makacs, meg sokszor hülye és hisztis, olyan... Olyan igazi, olyan emberi. Mondhatni, hogy átlagos, és annyira jól érzem magam a közelében. Kitárul az elmém, és újra be tudom fogadni a világot. Tudod, hogy hol voltam pár napja? Zenornál. Táncoltam, ahogyan ma is. Vele. Egyszerűen éreztem azt, hogy élek és érdemes. Sőt, egy pillanatra láttam a szemeit is, amelyek káprázatosak voltak, szinte minden gondolatát leírták. Annyira ártatlan és nem akarom bántani, de ha nem érzem azt, hogy ott van a közelben, akkor eluralkodik rajtam a félelem, Rahel. Idiótán hangzik és nyálasan, tudom, de... Utálom az Ádám létet. Lehet, hogy ez a lány sokkal alkalmasabb lenne Évának, mint bármelyik eddigi Éva az évezredek alatt. Tudom, hogy nem szabad ilyet mondanom, de egyszerűen ezt érzem.

- Mivel csavarta el az a lány a fejed?

- Nem vagyok szerelmes, mielőtt megijednél. Csak érzem azt, hogy ha nem találom meg mielőbb Őt, akkor megint elszúrom - sóhajtottam fel. - Ma elvittem egy régi színházba, hogy táncolhasson, mert a múltkor elszúrtam a próbáját, de nagyon vicces volt. Táncoltunk, és véletlenül elestünk, erre megjelent egy biztonsági őr, aki elől úgy kellett elfutnunk - nevettem fel. - " Ian, te annyira egy idióta vagy! Fel is jelenthet minket. Teljesen őrült vagy, és Úristen, ha ez kiderül!" sipítozott egyfolytában, de a végére lenyugodott, és úgy tapasztaltam, hogy élvezte a délutánt...

- Csodákra képes az a lány. Nem tudom, hogy mikor láttalak így mosolyogni - engedte el magát végre és még levegőt is vett. - És mit akarsz csinálni?

- Ez nem az akaratról szól - húztam mosolyra a számat, miközben megfeszültek az izmaim. - Szóval keresem tovább Évát, mielőtt Marc találja meg. Az nem lenne éppen szerencsés, bár állítólag ő már találkozott vele, de lehet, hogy csak szellemet látott.

- Lehetséges - nevette el magát. - Végül is, aki az ördöggel cimborál.

- Ahogyan mindenki - sóhajtottam fel és kicsit fészkelődni kezdtem Rahel alatt, míg meg nem találtam a megfelelő pozitúrát. - Ugyebár azt szokták mondani, hogy az ördög soha sem alszik, nem is értem, hogy mostanában miért nem adott magáról jelet.

- Mire gondolsz? - kérdezte egy kis idő után értetlenül.

- Hát ugyebár az almás történet. Itt kellene loholnia a nyakamban és kísérteni, nem?

- Miből gondolod, hogy nem Roxanne az?

Erre a kijelentésre elkezdtem ráncolni a homlokomat. Túl kézenfekvő ötletnek tűnt, de egy ilyen lány csak nem lehet maga a sátán, vagy... Hülyeség, hiszen láttam a szemeit. Nyíltak voltak, egyenesek, amilyen nincs emberi lénynek.

- Csak nem. Teljesen emberien viselkedett - mondtam tétován.

- Szerinted annyi év alatt nem illeszkedett be teljesen az emberek köré? Lehet, hogy nem ő az, de, ha jobban belegondolunk...

- Rahel, hagyd abba, kérlek! Fáradt vagyok - ültem fel, miközben gyengéden lepakoltam magamról, mint egy csomagot.

Szinte éreztem szúrós tekintetét, amivel legszívesebben keresztül szúrt volna, így hátat fordítottam neki és ügyelve, hogy ne rúgjak bele mindenbe a fotelhez slattyogtam, ahol kibújtam a pólómból és farmeromból. Kitapogattam egy melegítőt, amit magamra kaptam és nem zavart, hogy még mindig itt van.

Láttam magam előtt, ahogy az ajtót bámulva, ajkait harapva küzdi le az indulatait.

- Rahel - kezdtem, de ő felpattant. - Fáradt vagyok.

- Meg hülye.

- Főleg, de most fáradt - mosolyodtam el és odasétáltam hozzá, amikor már felállt, amire a rugók reccsenéséből jöttem rá. - Aludj jól, kedves - csókoltam homlokon.

A szemeit lehunyta, és amikor ismét kinyitotta a szempillái megcsiklandozták az arcomat. Halkan sóhajtott egyet és becsukva maga után az ajtót, elsétált.

Én az ágyamba ugrottam, mintha mi sem lenne természetesebb. A karomat a tarkómnál összefontam és nyitott szemmel kémleltem a sötétséget, amely körbevett és vártam. A csend és a sötét kedvezett a démonjaimnak, amelyek soha sem nyugodtak és mindig körbevettek, így most is kiszabadultak. Most is itt voltak, és rám telepedtek a kétely, valamint a félelem formájában. Megőrjített a tudat, hogy kéznyújtásnyira van a megoldás, de egy baromi nagy fal van köztem és közte, amelyet még a kínaiak sem tudnak überelni a pöpec kis hun védő falukkal. Olyannak éreztem magam, mint a Tower. Egy szilárd, sötét építmény, amelyben gonosz lelkek laknak a számtalan kegyetlenség után. Igen, lehet ez a lelkiismeret furdalás. Miért ébresztene bennem Rahel hamis képeket, hiszen mindig kiáll mellettem, megvereti magát és hasonlók? Lehet ez az ő hatodik érzéke, vagy szimplán az a női cucc, hogy ők megérzik az ilyesmit. Utáltam az olyan szituációkat, amikor a kérdések száma több, mint a válaszoké. Ettől elkeserítőbb dolog kevés van a világon, mondjuk tudtam volna pár megközelítőt sorolni, de nem ennek volt itt az ideje.

Vártam az álmot, amely meglibbenti a ködfátylat, és olyan világba utazhatok, ahol nem aggasztanak a földi gondok és egyedül lehetek, de ez csak nem akart jönni.

Hallgattam az eső monoton kopogását a nyitva maradt ablaknál és egyre az a szempár járt az eszemben, a mozgása, amely minden érzését átadta. Ahogyan hozzám ért, többet mondott mindennél.

Az oldalamra fordultam a kusza gondolatokkal együtt. Lehet, hogy csak egy gonosz kis ármány az egész? Hol van ilyenkor a nagyfőnök a bölcs gondolataival és tanácsaival? Tudom, hogy Te sem alszol, akkor meg küldj egy jelet.

Ahogy ez megfogalmazódott a fejemben a pilláim kezdtek elnehezedni és ásítottam egy isteneset. A homlokomat ráncolva fordultam vissza a hátamra és hallgattam az eső táncának zavaros hangjait, a lassuló légzésem ütemét, és álomba zuhantam.