Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen későn írok, csak zajlik az élet a nyár utolsó heteiben. Most is gyorsan "összedobtam" egy fejezetet, mert most eltűnök egy hétre, de legyen meg a fejezet! :)
Roxanne
Alig vártam, hogy véget érjen a tanítás. Túlságosan furcsa volt ez a mai nap és kellett a feltöltődés. Legszívesebben megpofoztam volna Iant is és Noaht is, csak a mihez tartás végett. Nem, amúgy, csak össze voltam zavarodva. Olyan idióták a hímek, és mi mégis rájuk bukunk. Valljuk be ez azért is van, mert azért nekik sokkal jobban áll az arcszőrzet, meg a kockás has, meg a csibészes mosoly, mint a lányoknak. Most képzeljünk már el egy bolti eladót, aki egyben a biztonsági őr és két copfban van a haja, telt mellei vannak, míg a vékony ajkai körül sötét szőr éktelenkedik és rád kacsint... Brr, hátborzongató.
Történelmen mindig hülyeségen gondolkodtam, mint például a szakállas nők. Soha sem tudtam elképzelni, hogy ez az óra, miért telik ilyen lassan, monotonon. Még az óra is megadta magát Ms.Sue-nak. Hatalmasokat pislogtam és éreztem, ahogyan a szemhéjam elnehezül. Megráztam a fejemet, de hiába erőlködtem az álom apró szellővel jött és repített a fantáziálás földjére.
- Csak egy almát - sziszegte a kígyó.
- De azt mondta nekünk, hogy az tilos.
- Butasssság - tekeredett a kezemre. - Mindent megengedett csak azt nem, hogy egyetek egy almát? Nem gyanús?
- Gyanú? - emelintettem meg a szemöldökömet.
- Lehet, hogy ártani akar nektek.
- Nem tenne ilyet...
- Nem ismered te őt, lányom. Csak egy alma, csak egy aprócska harapás - sziszegte megállás nélkül.
- Álljunk meg - ráztam meg a fejemet -, ez amolyan hófehérkés trükk? Megmérgezted?
- Parancsolsz? - pislogott rám a kígyó.
- Tudod, hét törpe, gonosz mostoha, zölden vibráló trutyi egy fazékban, üvegkoporsó.
- Te, mégis mit csinálsz? - kúszott vissza a fára értetlenül.
- Azt hiszem elveszett bennem egy Dr.Dolittle és ezért csevegek egy pikkelyes táskának valóval - vontam vállat, mire nagyon csúnya pillantással illetett. - Oké, nem csinálnék belőled táskát, mert az állatkínzás ellen vagyok, de utálom a kígyókat, nem is értem, miért pont veled álmodok... Ó, hogy álmodok.
- Te tudod, hogy álmodsz? - rázta a fejét és láttam rajta, hogy legszívesebben ketté harapta volna a torkomat.
- Ez a legésszerűbb, hogy miért kígyóskodok veled, hacsak nem vagyok Harry Potter eltitkolt nevelt lánya - grimaszoltam egyet.
- Te most fel akarsz bosszantani?
- Idegesítő vagyok? - pislogtam rá vigyorogva.
- Ami azt illeti, igen - forgatta a szemét és eltűnt, míg én a sötétben lebegtem, majd zuhanni kezdtem.
- Nem esek le! - nyögtem, miközben felkeltem a padról.
- Reméltük Ms. Mice, hogy itt nem fog, mint a matek óráján. Viszont, ha szédül és rosszul érzi magát, akkor menjen le az orvosiba.
- Túlélem, köszönöm a kedves szavait - grimaszoltam rá kómásan, mire ő visszafordult a térképhez és tovább magyarázta az első világháború eseményeit, mire a fülsüketítő csengő megszólalt.
Ki hitte volna, hogy ilyen jól lehet aludni történelmen?
A padról a könyveimet a táskába sepertem, amit a földről gyorsan felkaptam. Felpattantam, hiszen a fantáziámat megbizsergette a szabadság édes mámora, amely az iskola kapuin kívül várt.
- Ms.Mice! - rikkantotta Ms.Sue. - Legközelebb ne aludjon az órámon. Most elnéző voltam a balesete miatt, de legközelebb ne forduljon elő! - fordult felém, mire bólintottam egyet.
- Igen, Ms.Sue. Viszlát, Ms.Sue - nyekeregtem, majd kislisszoltam a teremből, nehogy megrohamozzon pár extra kérdéssel vagy egyéb cukiságokkal.
Kirontottam a falak közül, a parkon át kezdtem el loholni, hiszen Mr.Z nagyon pipa lesz, ha megint elkések. Rose és Mira felém intett, amit viszonoztam majd eltűntem a szemük elől. Nem futottam, mert a futás nem nekem való sportág, hiszen az olyan futós, így csak nőiesen suhantam, amelynek sebessége közel azonos a Tour de France kerékpárosaival. Jó, azért annyira nem, de közel azonos volt. Szerencsére nem buldózereztem el senkit, habár a kocsik veszettül dudáltak rám és szitkozódtak, amikor átrohantam a piroson a zebrán, vagy éppen a főúton a legnagyobb forgalomban. Örültek nekem a sofőrök, de még élek és ők is, hacsak azóta nem szenvedtek el valamiféle karambolt.
Már a próbatermünk utcájában voltam, így megtámaszkodva a falon kifújtam magamat. A hajamat hátracsaptam és csapzott külsőmet megigazítottam, majd finoman besétáltam a főbejáraton, mintha mi sem lenne természetesebb. A biztonsági őr rám villantotta arany sárga fogait, amely szerintem szerinte szexi volt... Nos, igen, a csillagoknál lehet, hogy bejött az efféle gesztus, de én visszataszítónak találtam, ezért összepréselt ajkakkal biccentettem neki, és az öltözők felé vettem az irányt.
A szekrényemből elővettem a gyűrött dresszemet, a harisnyámat és a megviselt cipőmet, a hajamat kontyba fogtam és a terembe indultam.
Egy önelégült mosoly terült szét az arcomon, hiszen kíváncsi voltam Z képére, ha meglátja, hogy én szorgosan melegítek befelé, míg a többiek még csak most érkeznek majd meg. Az ajtónál megtorpantam, mert bentről a nevetés hangjai csendültek fel és nem értettem, hogy ki lehetett olyan bátor, hogy megelőzzön.
Az ajkamba harapva léptem be és az állam majd leesett a helyéről.
- Ian? - kérdeztem hitetlenkedve, mire tanár úr és ő felém pillantott.
- Á, Roxanne, hát ismeritek egymást? - nevetett Z, mire intett a hosszú ujjaival, hogy menjek oda. - Ő az unokaöcsém, de gondolom tudtad - vigyorgott, ami teljesen fura volt tőle, hiszen csak akkor viselkedik ilyen önfeledten, ha éppen be van szívva.
- Nem, ez számomra is meglepetés - erőltettem egy mosolyt a képemre, míg Ian arcáról lerítt, hogy élvezi ezt a helyzetet. Olyan volt, mint egy dagadó lufi, amely csak a tűre vár, hogy robbanhasson. - És mi szél hozott erre?
- Egy ismerősöm lemondott egy randevút, így szükségét éreztem, hogy meglátogassam Zenort, vagy hogy táncolhassak.
- Te meg a tánc? - vágtam egy flegma grimaszt, míg végig néztem rajta.
- Míg nem láttad, ne legyen előítéleted.
- Én meg az előítéletek külön állunk egymástól - hunyorogtam rá, mire elnevette magát és feltolta a szemüvegét.
- Nos - kezdte Z -, kicsit magatokra hagylak titeket, mert a próbáig még van egy kis dolgom. Rox, kezdj el bemelegíteni!
- Rendben - bólintottam, mire ő kisétált. - Hogy van képed, hogy bepofátlankodj a próbámra? - estem Iannek, aki csak somolygott.
- Nem pofátlankodtam, hiszen bárki részt vehet az órákon, ha jól tudom.
- De, te, nem fogsz! - ragadtam meg a felkarját és húzni kezdtem több kevesebb sikerrel. - Ian, menj el!
- Nem - felelte nemes egyszerűséggel.
- Nem? Mi az, hogy nem? - csattantam fel, mire elgondolkodva lebiggyesztette az ajkát, majd megvonta a vállát.
- Egy tagadószó? - vigyorodott el.
- Ha-ha, milyen frappáns válaszaid vannak mostanában - flegmáztam továbbra is dühösen. - Ian, nem mondom még egyszer. Menj! El!
- Zavar, ha nézlek úgy, hogy nem is látlak?
- Igen! Vagyis nem! Vagyis, jaj, tűnj már el! - sziszegtem hevesen artikulálva.
- Olyan erőszakos vagy, Roxanne - nevetett fel.
- Te meg hülye. A különbség közted meg köztem, hogy az erőszakosság csak ritkán jön elő, míg a hülyeségbe bele is szoktak halni - nyögtem, majd a halántékomat kezdtem el masszírozni. - Na, mindegy. Tudod mit? Tudomást sem veszek rólad. Azt csinálsz, amit akarsz.
- Ó, mily kedves öntől, hogy engedélyezi - hajolt meg színpadiasan előttem, mire legszívesebben megcsapkodtam volna.
Dobbantva egyet hátat fordítottam neki és a bordásfalhoz lépegettem, ahol nyújtani kezdtem, de a számolás helyett a hülye, idióta, seggfej jelzők tovább bonyolított jelzőit használtam, kicsit se hallhatóan, hogy Iant elriasszam, de ő csak nevetéssel jutalmazta a kedvességemet.
Hiába próbáltam nem rá figyelni, mégis a gondolataim mindig felé szálltak, így a tekintetem is. Meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben, de kár lett volna a szép szeméért. Az ilyen gondolatok miatt, pedig magamat vetettem volna máglyára.
Megfordultam, és láttam, hogy a lejátszó felé indult el. Egy lassú, rumba szám csendült fel, amely betöltötte az egész termet.
Felém fordult és apró lépésekkel elindult. Férfinál még ilyen csípő mozgást én nem láttam.
A lábai külön életet éltek, a tartása megbabonázó, a mimikája lehengerlő. Megrészegülve bámultam őt, ahogyan átjárta a testét a zene és lépést tartott az ütemmel, miközben a szám történetét kezdte el táncolni. Libabőrös lettem. Látszott az arcán a szenvedély, amelyet még én is megirigyeltem. Egyre közelebb jött, miközben Rihanna folyamatosan énekelt. Elfordította a fejét, majd vissza. Lágyan hullámzott egyet, mint a selyem, amikor meglegyinted. A kezét felém nyújtotta, amit tétován megfogtam és ő rögtön bepördített, Háttal álltam neki, a testünk összeért. A szemeimet lehunyva hajtottam oldalra a fejemet, míg ő a nyakamba szippantott. Hirtelen kifordított, majd szintén elém lépve vezetett tovább, majd ismét előtte voltam és hozzábújva öleltem az egyik kezemmel a nyakát, míg a másikat lágyan levezette a dereka mellé, míg ő a hátamon húzta végig az övét. Forgás, vissza, majd ismét eltávolodtunk. Lágyan ringatóztunk, miközben a szenvedély ott lobogott közöttünk, de a távolság mégsem szűnt. Vívódtunk egymással a parketten és az érzelmeinkkel harcoltunk, jobban mondva a szám érzelmeivel. Tartottuk és nem engedtük el egymást, de mégsem volt teljes ez az egész, hiszen mikor ki került fölénybe. Én vagy ő, sosem volt az, hogy mi. Idegesített ez a tehetetlenség, ahogyan lépdeltünk, ahogyan nem tudtunk változtatni. Hihetetlen volt, ahogyan egymás szemeibe néztünk és olyan rossz volt, hogy én látom őt, de ez fordítva nem igaz, még ha úgy tett. Árulónak éreztem, ahogyan ezt csinálta és abba akartam hagyni, elmenni, de nem engedett el, tovább vezetett. Lassan a magasba emelt, s kecsesen megfeszítettem a testemet, a kezeimet kinyújtottam. Visszaeresztett, miközben a hajába túrtam és végig simítottam az arcán. Akaratlanul is könnyes lett a szemem, ahogyan mégis távolodott tőlem. Megfordult, én pedig utána szökkentem. Rávetettem magam, míg ő megállt, megfogta a kezemet és megfordult. Nem mozdult, én ismét végig simítottam az arcán, átöleltem egy karral, megfogtam a szabadon lógó kezét, hogy megismételjem az elején tett gesztusát, lépését, de olyan volt, mintha egy sziklával próbálnék táncolni. Sóhajtott és végre megmozdult. Ringatóztunk, mint a mesékben, a végső búcsú előtt, keservesen, aztán megfordult a kezét kitartotta, s követtem őt. Külön táncoltunk, míg egymás hátához nem értünk. A fejét lehajtotta, én hátra pillantottam és sután az utolsó szónál összekulcsoltuk a kezünket.
Azt hittem menten szörnyet halok a rám törő érzelmektől. Amikor feleszméltem szabályosan eldobtam a kezemet az övétől és elléptem tőle.
- Oké, belátom, nem rossz - köszörültem meg a torkomat, míg ő felém fordult még mindig szaporán lélegezve.
- Tehát maradhatok?
- Persze, én megyek el. Mondd Z-nek, hogy kiment a bokám, megint - vetettem oda és amilyen gyorsan csak tudtam kisomfordáltam a teremből.
Át sem öltöztem, csak felkaptam a cuccomat és sántítást színlelve osontam ki a teremből sajnálkozó tekinteteket kapva. Amikor kiértem futni kezdtem a csípős szélben és három háztömbnyi után álltam meg csak kifújni magam. Falnak vetve a hátamat szívtam be kegyesen a levegőt és a terem felé néztem. Mi ütött belém? Csak egy tánc volt, semmi több, de mégis megijedtem. Miért érzem azt, hogy tudnom kellene ki ez a fickó? Miért akarom, hogy lásson?
- Roxanne Mice, hülye vagy - motyogtam magam elé.
- Ugyan miért? - állt le előttem Noah.
- Figyelj már, te miért jelensz meg mindig a semmiből? - grimaszoltam rá hitetlenkedve, hogy ez a fazon mindig megjelenik.
- A nagyapámhoz megyek.
- A nagyapádhoz? És ezt higgyem is el? - vágtam csípőre a kezemet.
Ő jót mosolygott a mozdulatomon, aztán észleltem, hogy lehet csak azért, mert most ott gömbölyödtem, amit általában a hétköznapi ruhámban mások nem látnak. Vörös fejjel lehajoltam a táskámhoz és kikaptam belőle a felsőmet amit magamra kaptam, amely nem takart sokat, de jobb volt mint a semmi.
- Ha nem hiszed, gyere velem - ajánlotta fel, miközben levette a kapucnis felsőjét és közelebb lépett.
Ráhunyorogtam, hogy mit akar, aztán a felsőjét körbe tekerte a derekamon és megkötötte.
Megemelintettem a szemöldökömet, mire elvigyorodott és elindult.
Furán utána néztem, míg ő lassan, kimért léptekkel távolodott.
- Várj meg! - kiáltottam utána, aztán felnevetett.
Felkaptam a cuccaimat, utolértem.
- Tudod, aki kíváncsi, hamar megöregszik - kacsintott rám és elvéve a táskámat biccentett. - Mehetünk?
- Szemétség lenne, ha azt mondanám, dögölj meg?
- Nem, csak roxanne-es - nevette el magát. - Menjünk...
