Hajnali egy volt, és én még mindig a Wikipédián lógtam, keresve Ádám szerelmi élete címszó alatt, azt a bizonyos harmadik személyt. Kíváncsiságom határtalan, de ez szerintem természetes, mások szerint már-már beteges. De könyörgöm! Ha valami, valakit érdekel az nyomoz és utána jár a dolgoknak. Én miért ne tehetném? Amúgy is imádtam a Doyle regényeket. Én testesítettem meg Ms. Holmest.
Sajnos az internet hatalmas ura sem akart nekem segíteni. Mindenhol csak Éváról lehetett olvasni, meg pár helyen felbukkant egy Lilith nevű nő, de róla nem találtam semmi érdekfeszítőt és más nő nemű egyedről, aki fent lakott volna a Paradicsomban, még úgy sem.
Nyöszörögve csaptam le a laptopom tetejét, hiszen alig éltem és elegem is volt. Felsóhajtva tettem le a gépezetet a földre, majd bezuhantam a párnáim közé. Átöltözni is lusta voltam. A kezemet a hasamon összefontam és a mennyezetet bámultam. Jobbra-balra ingattam a fejemet, majd végül álomba dúdoltam magamat.
Egy hatalmas nagy, terebélyes fa alatt pihentem. Körülöttem mindenféle földi jó, ameddig a szem ellátott. Az illat, akár egy maroknyi éden. Friss volt, természetes és megnyugtató. Semmi szmog vagy romlott tojás illata, amely már negyedik napja ott pihent a hűtőszekrényben.
Lassan feltámaszkodtam és hátul a kezeimen tartottam magamat. Csodálkozva néztem körbe: a fű színe természetellenesen zöldként pompázott.. A közelemben egy lilás patakocska tört magának utat és az előttem elterülő mélykék színű tóba ömlött.
A szellő csiklandozta a hasamat, és aztán döbbentem rá, hogy nincs rajtam semmi az égegyadta világon. A domborulataimat csak a hajam takarta el, az is épphogy, a nőiességemet pedig egy miniatűr levél csomag rejtette el.
Fütyörészést hallottam.
Tudtam, hogy csak álmodom, de akkor sem akartam, hogy valaki meglássa, hogy én itt nudizok, ezért bebújtam egy bokor mögé.
Feltűnt egy szintén meztelen alak a színen annyi különbséggel, hogy az ő hímtagját semmi sem takarta el, amitől a szemem elé kaptam a kezemet és éreztem, ahogyan az arcomba szökik a vér, majd ő megfordult.
- Éva? - szólott a férfi.
Ösztönösen felálltam és nem igazán voltam ura önmagamnak.
- Itt vagyok - válaszoltam készségesen.
Az én hangom volt, de mégis olyan furának hatott, hogy csak úgy válaszoltam egy idegennek.
A férfi a válla fölött pillantott rám.
Ha nem álmodok tuti, hogy seggre vágódok, hiszen Ian volt az. Vagyis mégsem. Vagy de? Az agyamra ment a Google meg a furcsa srác.
- Miért kerestél Ádám? - mosolyogtam rá.
Ezután a mondat után jöttem rá, hogy most nem én irányítok. Vagyis én érzem a dolgokat meg minden, de az agyamat úgymond Éva irányítja. Legbelül mérges voltam arra a srácra, hogy egy nap után rögtön azt képzelem bele a “kapcsolatunkba”, hogy mi voltunk az első emberpár, ami azért vicces.
- Csodálatos, hogy itt vagyunk ketten. - lépett közelebb Ian-Ádám. - Örülök neki, hogy mindezt, Veled oszthatom meg - fogta meg a kézfejemet, és félkörökben simogatni kezdte.
Aztán a szemembe nézett, azokkal a gyönyörű szemeivel, amelyektől kirázott a hideg, amikor ma bármikor rám pillantott.
A tenyerét a hajam alatt a tarkómra tette, majd közelebb tolta a fejemet, egészen addig míg össze nem ért a homlokunk. A hüvelykujját végig vezette az arcomon, míg én a kezemet a csípőjén nyugtattam.
Aztán az édes ajka az enyémre tapadt. A szekundum töredéke alatt kerültünk a fűbe. Ádám térdei keretet alkottak a csípőmnél. Keze a hasamat cirógatta, miközben lesöpörte rólam a leveleket, amelyek a kis szoknyámként funkcionáltak.
A keze olyan helyen járt, aminek alapból a puszta gondolatától elvörösödtem. Mohón tekintett rám. Kezeimet az arcára tettem és visszahúztam, hogy csókoljon tovább. Ő vigyorogva megtette. Beleharapott az ajkamba, majd elhajolt tőlem, és készen állt arra, hogy felfedezze az "újvilágot".
És akkor...
És akkor szerencsére megszólalt az ébresztő. Csurom vizes voltam. Ziháltam. A hajamat kisöpörtem az arcomból fújtatva a hitetlenkedéstől. Vér ízét éreztem a számban, ezért kipattantam az ágyamból és a fürdőbe siettem.
Az alsó ajkamon egy levált bőrdarabka vagy mi fityegett, mint akinek elharapták a száját. De mit álmodtam? Egyáltalán álmodtam valamit?
Ami furább volt, hogy a hajamból apró fűszálakat, és zöld leveleket varázsoltam elő.
A fejemet rázva nyitottam meg a zuhanyzóban a csapot.
Kikászálódtam a tegnapi ruháimból és annyit láttam, hogy a két csípőmnél piros csíkok húzódtak, amelyeket szintén nem értettem, hogy miért vannak ott.
A zuhanyrózsából előtörő kényeztető vízfolyam, szinte égette a bőrömet, de mégis olyan megnyugvással töltött el. Kimostam a hajamat is, mert tegnap próba után elfelejtettem és folyamatosan szedegettem ki belőle értetlenül a fűszálakat.
Mikor értem haza? Egyszerűen elszállt pár dolog az agyamból.
Pár fura helyzetre emlékeztem, mint például Noah-ra... meg egy idegen vak srácra, aki bunkó görény volt. De mi is volt a neve?
Elzártam a hőforrást, és kiléptem a hűvös csempére. A tükörbe bámulva babráltam a hajammal, miközben próbáltam lefesteni magam előtt azt a fiút. Zombiként vettem fel egy csőfarmert és egy hosszabb ciklámen inget, amelyhez felraktam egy övet.
Belesöpörtem a táskámba pár könyvet, majd a földön felejtett gépemre néztem, amit ezután feltettem az asztalra és az előzményeket figyelve, hülyének éreztem magam. Szita ugyan az agyam, de ki az a Lilith? Miért voltam kíváncsi Ádám nőire?
Leballagtam a lépcsőn, egyenesen be a konyhába, ahol fáradtan ültem le az asztalhoz.
Scott egy pirítóst majszolt. Lana eperlevet szürcsölt. Anya éppen telefonált, de ami furább volt, pizsiben volt.
- Minden oké? - kérdeztem, miután letette.
- Persze, - mosolygott rám. - csak ma nem megyek be dolgozni.
- Nem? - húztam fel a szemöldökömet. - Beteg vagy Anyu? Apa merre van?
- Ő már elment kicsim. Scott sem megy suliba, sőt Lana sem oviba. Neked nincs kedved itthon maradni?
- Azt kéred tőlem, Te, hogy lógjak a suliból? Anya, te beszedtél valamit?! - csodálkozva ráncoltam a homlokomat.
- Nem, de az élet olyan szép és olyan szép ez.mai nap.Minek töltsem poros irodában vagy padokban a napot? Csinálhatnánk közös programot. Mit szólsz?
- Anya menj el orvoshoz - jegyeztem meg, miközben felállva kifordultam a konyhából. - Meddig aludtam én? - tűnődtem magamamban a halántékomat dörzsölgetve.
Anyu egy könyvelői iroda egyik titkárnője volt. Szinte mindent ő csinált és persze nem fizették ki neki a túlórákat sem nomrálisan. Sokszor ingerült, de az első helyen számára mindig is a gyermekei álltak. Ritkán vallot beteget, de ez a mai villantása nagyon furcsa volt. A szőke haját sem fésülte meg, pedig sokat adott a megjelenésére.
Apa mérnökként dolgozott egy nagy nevű cégnél és emiatt sokszor töltötte a mindennapjait távol tőlünk. Emlékszem, amikor kicsi voltam mindig a tornácon vártam és a gerendák között kukucskáltam kifelé, hátha megpillantom őt. Sokszor hiába vártam, de amikor a sarkon befordult egy fekete hajú férfi felálltam, aztán találkozott zöld tekintetünk és én felkiáltva rohantam oda hozzá. Mindig megkértem ilyenkor... jobban mondva megfenyegettem, hogy többet ne legyen ilyen sokáig távol, mert megverem. Hát, igen, gyerekszáj, de annál nagyobb kellemes emlék.
Mosolyogva tettem meg az utamat a váróig, de aggasztott anya viselkedése. Sokáig tűnődtem, hogy visszaforduljak-e, de megjelent a nagy sárga iskolabusz.
Amikor felszálltam, furcsán éreztem magam. Eddig láthatatlan voltam, de most szinte minden pillantás rám szegeződött, kezdve Mr.Szépfiúval ott hátul, aki kacéran rám villantotta csábos mosolyát.
A képbe, csak Mira csapdosó kezei zavartak, aki vadul próbálta magára hívni a figyelmemet, majd mellé érve besüppedtem az ülésbe.
- Hali - köszöntöttem. - Tudod, hogy miért legelteti mindenki rajtam a szemét? - mutattam körbe.
- Ugyan Rox, előttem nem kell titkolóznod de elmondhattad volna - vágott sértődött fejet.
- De mégis mit? - kérdeztem, mielőtt belekortyoltam a vizembe.
- Hogy kavarsz Noahval és, hogy tegnap randiztatok - mondta ezt szemrebbenés nélkül.
- Mi van?! - köptem telibe az előttem ülő srácot. - Ú, ne, ne haragudj! Sajnálom! - ugrottam fel, hogy lássam kire "tört ki a vulkán". - Ian? - jutott eszembe a vak srác neve.
- Roxanne? - kérdezte majd elvigyorodott. - Mivel érdemeltem ki ezt a gyönyörű reggeli köszöntőt? - kezdte el törölgetni magát.
- Istenem! Nagyon sajnálom! - nyújtottam át neki egy rakás papír zsebkendőt.
- Nyugi Roxanne, nincs baj, ha csak víz volt - jelentette ki, miközben lefogta a kezeimet.
Talán ebben a pózban álltunk vagy két percig, mire észbe kaptam.
- Tényleg bocsi - mondtam, majd lányos zavaromban, és kitéptem a kezei közül az enyémet, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve hátra sétáltam a zötykölődő buszon Noah-hoz, akinek nem tetszett elől ez a kis akció a hunyorgásából ítélve. - Mit képzelsz magadról?
- Á, Roxy...
- Neked még mindig Roxanne. Miért terjesztesz ilyen bugyuta pletykát? - artikuláltam hevesen és jó hangosan, hogy hallja mindenki, mert ha csámcsogni akarnak, akkor kapjanak csemegét.
Elégedetten dőlt hátra.
- Szóval hallottad? Olyan unalmas volt a tanév eddig.
- Most szívatsz, ugye? Csak azért csináltad, mert unatkozol? Gondolom azt várod, hogy mikor nyársal fel Amanda a tiptop manikűrjével - fontam össze a karomat magam előtt. - Állj fel és közöld velük, hogy nem randiztunk és, hogy egy akkora tahó vagy, hogy felfordul tőled a gyomrom!
Minden tuskó, kocka minket bámult, még a sofőr is. A feszültség tapintható volt a levegőben.
Hátráltam egy lépést, mert Noah felemelkedett az ülésből. A fülem mögé igazított egy tincset, de elütöttem a kezét, majd odahajolt.
- Nem. Ez jár, ha elutasítod az embert - jelentette ki, mire rátapadt a számra és a kezeimet lefogta.
Telefonok vakujai villogtak, elhűlt hangok szakadtak fel. Pánikba estem, ami miatt előre lendítettem a lábamat, jobban mondva felhúztam a térdemet. Hirtelen elszakadt az ajkaimtól és elmosolyodtam. A golyói bizonyára a gyomorszája felé tartottak., ő kétrét görnyedve térdelt le a busz folyosóján, mire a mellettünk lévő tátott szájú ogrétól elvettem a Cherry Coke-ját, a tartalmát pedig Noah-ra öntöttem.
Követve a példáját lehajoltam hozzá, beletúrtam a hajába és belesúgtam a fülébe:
- Ne játssz a tűzzel! Nem kisfiúnak való.
- Őrült szuka - köpött oldalra mérgesen.
- Perverz görény - rántottam meg a vállamat azzal elsétáltam.
Mira szájtátva figyelte, ahogyan nyugodtan, mintha mi sem történt volna leültem mellé. Rá szegeztem a tekintetemet.
- Tehát, mit kellett volna elmondanom?
- Mondjuk, hogy egy karate kölyök vagy.
Elégedetten elmosolyodtam s hátra dőltem az ülésben.
Mondanom sem kell, ahogy beértem mindenki megkapta a "csókos" képet, de azt a videót is, ahogy padlóra küldtem Noah-t.
Büszke voltam magamra, hogy nem sírtam el magam, vagy valami ilyesmi, de talán nem így kellett volna. De túl tengett bennem az adrenalin, meg amúgy sem szeretem, ha hozzam érnek, azt meg pláne nem, ha meg is aláznak.
Rose és Kayla a tölgyfa alatt üldögélt, amikor befordultam a térre a táskám szárát szorongatva. Ahogy megláttak felcsillant a szemük, majd nevetésben törtek ki.
- Jó volt a műsor - vigyorgott Kayla, amikor odaértem, mire színpadiasan meghajoltam.
- Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet teszel. Plusz, hogy premier plánban fogom látni - nevetett Rose könnyes szemekkel.
- Én sem, hidd el - egyeztem bele. - De néha nehéz döntéseket kell hoznunk.
Végszóra megcsörrent a csengő.
A diákok tömege kapkodta a lábát, hogy időben beérjenek a termekbe. Szerencsére csak a földszinten kellett járkálnom, hogy bejussak az órámra, de valahogy nem akartam, hogy minden egyes szempár engem mustráljon.
Két sarkon fordultam be a folyosón és már csak pár centi választott el a terem ajtajától, amikor valaki a hajamtól fogva hátra rántott.
Már a vanília parfüm elárulta, hogy Amanda a támadóm. Földre rántott.
Én is belekapaszkodtam a hajába, ahogy szembe kerültem vele jajongva és amint tudtam, két vállra fektettem.
A képembe visított, mint egy őrült és én megpofoztam.
- Nyugodj már meg hisztis kurva!- visítottam rá.
Vadul fújtatott, de nem mozdult. Kezdett lehiggadni, vagy csak belátta, hogy nem tenne jót a hírnevének, ha agyonver.
Leszálltam róla és segítettem neki felállni.
- Ide figyelj! Semmit nem akarok attól a görénytől. Ő volt az aki....
- Láttam, hogy ő volt - csicseregte, miközben hátra seperte a haját.
- Akkor? - emelintettem meg a szemöldökömet.
- Ezt már rég meg akartam tenni. Puszika - azzal eltipegett.
- Ez beteg - suttogtam követve őt a szememmel.
Nem mentem be inkább az első órára. Helyette a mosdóban végig szántottam a hajamon és megigazítottam magamon a ruhát.
Még nem volt vége az órának, ezért leugrottam a kantinba. Eldöntöttem, hogy iszok egy kávét, hiszen ide kellett valami erős.
Az automatába dobáltam az érméket, de a gép nem engedelmeskedett. Belerúgtam. Ismét semmi. Leguggoltam, hogy lássak valamit, mire valaki a fenekembe rúgott egy kicsit.
- Segíthetek? - dőlt a gépnek Ian.
- A szívbajt hoztad rám! Honnan tudtad egyáltalán, hogy itt vagyok? Vagyis azt, hogy én? - fújtattam.
- A folyosó végéről hallottam a szitkozódásod - mosolygott maga elé.
Felálltam, mire felhajtotta a szemüvegét.
Nem bírtam ki. Elkezdtem hadonászni a szeme előtt. Az ujjaimat közelebb és közelebb a szeméhez toltam, de meg sem rezdült.
- Kiszórakoztad magad? - kérdezte vigyorogva.
- Láttad? - szégyelltem el magamat.
- Nem, csak elég jó a hallásom, meg már megszoktam -vont vállat.
Elpirultam.
- Ne haragudj!
- Roxanne, ez a nap olyan, bocsáss meg nap?
- Látod... Vagyis... Aha. Bo...
- Ne kérj bocsánatot! - mosolygott. - Nem kell ennyire együtt érzőnek lenni, mert ez szinte olyan, mint a szánalom. Könyöradomány meg nem kell. Ezért jó veled beszélgetni - mosolyodott el.
- Miért is?- kérdeztem, miközben az automata elé engedtem és elkezdett ügyködni.
- Mert te egy olyan tűzről pattant leányzó vagy, aki képes egy vak fiúnak beszólni, hogy mekkora egy bunkó. Hm, szerintem meghalt a gép.
- De jó... - forgattam a szememet.
Matatni kezdett a táskájában, amelyből elővarázsolt egy termoszt. Miután kinyitotta, megcsapta az orromat a cappuccino jellegzes illata.
Elmosolyodtam. Ian olyan elmélyülten nézett rám, hogy az az érzés kerített hatalmába, hogy lát. Megrázta a fejét.
Rá mutatott egy asztalra a sarokba, ahová szép lassan beültünk.
Szerettem a kantint. Vidám színekben pompázott, amelyet a diákok pingálhattak ki tavaly nyáron. Pár graffiti is díszítette a falat, amelyek hatalmas mondásokat takartak a nagyoktól. Például, hogy volt egy álmom... Nekem is... De mi is?
- Hol voltál tegnap este? - kérdezte, miután töltött nekem egy pohár kávét.
- Mikor este? - húztam össze a szemöldökömet.
- Amikor "belém estél"- mosolyodott el sunyin.
Nem emlékeztem rá. Elmentem próbára... utána minden kiesett.
- Gondolom próbán voltam... - feleltem.
- Nem volt meggyőző - emelintette meg a szemöldökét.
- A tegnap estém kiesett. Szita az agyam.
- Nem baj. Nem mindig jó egy okoskodó csaj...
- Ezt kikérem magamnak - nevettem el magam. De min nevettem?
- Szépen nevetsz - jegyezte meg kedvesen. - Sok élet van benned.
Elpirultam erre a kijelentésre. Szépen nevetek. Azt mondta, hogy szépen nevetek!
- Mi volt ma az a kis affér a buszon?
Na, ez is tud témát váltani!
- Hosszú történet - vigyorodtam el.
Elmosolyodott végre normálisan, amitől az embernek kedve támadna rózsaszín plüssflitterkékkel ugrálni a szivárványon.
- Majd még találkozunk, Roxanne. azzal felállt és elsétált, megint.
Ültem még ott egy ideig és vigyorogtam magam elé, mint egy eszelős, de elhessegettem az agyamra telepedni készülő rózsaszín ködöt.
Szerencsére nem történt nagyobb fordulat a mai napon, habár jó sokan megbámultak és a noah-s eset után sokan kerültek. De nem bántam annyira. Persze, nap végére, annyi pletyka keringett a reggeli eset után, hogy csak na.
Az órák után felpattantam egy buszra és elmentem vele a táncteremhez.
Kivételesen a főbejáraton mentem be. Átöltöztem és kimozogtam magamból minden feszültséget, amely jól jött volna bármelyik elektromos társaságnak.
Estére járt, amikor becsuktam magam után a helyet. A fejemen lévő fülessel sétáltam hazafelé, amikor megpillantottam a zebránál Iant.
A fején fülhallgató, ami szerintem tök veszélyes volt egy vak számára.
Haboztam egy kis ideig, de követtem őt.
Egy furcsa érzés kerített hatalmába, amikor már messze jártunk a város fényeitől.
Egy ipartelepen voltunk, aztán beugrott a tegnap este.
Megtorpantam.
"Aki kíváncsi, hamar megöregszik"- tartja egy mondás. De én utáltam a közhelyeket.
Erőt vettem magamon és kinyitottam az ajtót, megint olyan finom nőiesen, mint tegnap. Fellkaptam egy köpenyt és elhatároztam, hogy kiderítem mi ez az egész.
Lesétáltam abba a kis kör alakú térre, ahol már gyülekeztek az emberek. Mindenkinek az arcát a csuklya takarta el.
A talaj süllyedni kezdett.
Sikolyok törtek fel, amíg süllyedtünk. A sziklafalban rácsok voltak, amelyek mögött meztelen nők sorakoztak. Arcukról lerítt a rettegés. Koszosak és a testük tele volt sebekkel. Az ajkamba kellett harapnom, hogy ne sikítsak fel, vagy hasonlók.
Amikor leállt a Föld középpontja felé való utazásom, egy hapi emelkedett egy oltárféleség felé.
Tapsolt egyet, és felemelt egy fekete könyvet, melynek hatására a falon lévő fáklyák kigyulladtak. Megrázkódtam.
Nem attól, hogy lőn világosság, hanem attól, hogy megcsörrent a telefonom és minden szempár rám szegeződött.
Mögém lépett egy tag, aki lehúzta a süsümet. A tömeg egy emberként mordult fel.
Az előző férfi felemelt, áttuszkolt a tömegen. Hiába rúgtam, haraptam vagy martam, nem tágított. Felsétált a lépcsőn és a kőoltárra dobott, ahol másik két tag lefogta a kezeimet, valamint a lábaimat, majd leláncoltak.
- Lányom, - zúgta egy hang - mit keresel itt?
- Erre jártam... - mocorogtam.
A férfi körbe járt. A hajamat hátra simította. Az ujját végig húzta a lábamon.
- Tudod, hogy mi jár azoknak, akik betörnek hozzánk? - kérdezte édes hangon, aztán esmbe jutottak azok a nők. A férfi nevetett. - Nem, nem úgy. Hanem, - azzal előrántott egy fekete nyelű, ezüst pengéjű tőrt, amelynek markolata egy fát ábrázolt egy kígyóval - így- azzal hevesen a mellkasom felé közelítette a tőrt.
- Nem akarok meghalni! - visítottam fel, mire megtorpant és rám nézett.
- Hallgass el!
- Dehogy hallgatok! Az én helyemben ön sem mosolyogna arra a henteskésre!- mire megcsóválta a fejét és ismét lendítette a kezét.
Összeszorítottam a szemeimet, felkészülve, hogy itt a vég, de mint a színésznők elkezdtem sikítani.
De a kínzó fájdalom nem jött, amelyet elképzeltem. Egy kis idő után kinyitottam az egyik szememet. Megilletődött arcba néztem fel, és ijedten vettem észre, hogy a gyomromból egy hatalmas füstgömb száll fel.
Oldalra pillantottam, ahol az emberek a földön térdeltek.
- Eljöttél közénk - suttogta a férfi. - Hát akkor, Ő is közel van.
- Ki? - kérdeztem halkan, bizalmasan, mint aki tökéletesen képben van.
Dühösen nézett rám a férfi. Tapsolt egyet, amitől kinyíltak a bilincseim. A tag legurított a földre.
-Takarodj innen Leány, ha kedves az életed! - közölte aranyos hangján, amelyet a texasi láncfűrészes is megirigyelne.
- Hogy jutok ki? - kérdeztem elhalva, amikor felegyenesedtem.
Igen, naiv voltam, hogy azt képzeltem, biztosan készségesen majd útbaigazítanak, hogy jobbra a második ajtó, vagy valami, de azért mégis maradt egy kis remény bennem, de ehelyett elhangzott egy taps, és már kint is voltam, valahol a Missisippi partján, hassal a sárba érkeztem.
Miután összeszedtem magamat, több kilométert gyalogoltam.
A fejem zakatolt. Nem tudtam, hogy mit csináltam az előbb. Hogy jutottam el ide?
Valami leszívta az agyamat. Le voltam merülve, mint a Titanic. Minden homályos volt, mint a szilveszteri éjszakák, majd elsötétült a világ, ám angyalok hoztak nekem, nyugodalmas éjszakát.
