Ádám keresi Évát - Tizenegyedik fejezet

Sziasztok!

Igen-igen, tudom, hogy megint elég rövid lett, és összecsapottas, de nem sokára megváltozik minden, ígérem. Egyszerűen szeretném már írni, de fuckin' vizsgaidősuck.... Irgum-burgum!

Roxanne

Vigyorogva sétáltam a járdán, ahol a szembe jövő járókelők biztosan idiótának néztek, és teljesen igazuk volt, mert én is annak éreztem magam. Nem csak azért, mert egy levakarhatatlan vigyor terítette be a fejemet, hogy a szemeim is alig látszottak, hanem azért is, mert szakadt ruhában, borzosan, falevelekkel teli hajjal szedtem a lábaimat hazafelé.

Erőt véve magamon megálltam az egyik kirakat előtt és nézegettem magamat az üvegben és párszor végig szántottam megtépázott külsőmön, majd szolidabban folytattam az utamat tovább. A karomat a mellkasom előtt összefontam és megfogva a kabát ujjait lehúztam a kézfejemre, mert a délelőtti napsütés helyét kezdték átvenni a gyülekező ólom lábú felhők és még a szél is bele-belekapott a felsőmbe, amelytől reszketni kezdtem pár pillanat erejéig. Mondjuk nem tudtam eldönteni, hogy a hidegtől borzongtam-e meg, vagy attól a pillanattól, amely belopta magát a szívembe és az agyamba, amely újra és újra lejátszódott előttem?

Éreztem, ahogyan hevesen dobogott a szíve és olyannyira őszintén nézett, és látott. Úgy ért ez az érzés, mint derült égből a villámcsapás. Olyan volt, mint amikor meglátod az utolsó darab csokis muffint a cukrászdában és minden erőddel azon vagy, hogy te  kaphasd meg, és már a gyomrod is veszettül korog. Pont ilyen volt ez is, csak nekem a szívem dörömbölt kegyetlenül, de lehet, hogy csak a pillanat heve miatt. Sőt, biztos, mert másként teljesen értelmetlen lenne a szituáció. Ez csak egy baráti - vagyis valami hasonló - gesztusnak számított, és már kezdtem megajándékozni a bizalmammal, amikor földet értünk. Nem, nem az esés miatt kezdett el ez párologni, hanem azért mert a pillanatunkba belerondított egy biztonsági őr a kutyájával, aki két sarkon keresztül futott utánunk. Azért arról szólhatott volna, hogy bármelyik pillanatban fel kell húzni a nyúlcipőt. Persze, Mr.Nemtörődöm csak kinevetett, amikor újból elkezdtem a replikát és én már-már szégyelltem magam, majd az ajkamba harapva morcosan köszöntem hátat fordítva neki, de ő utánam kapott. Az érintésétől vér szökött az arcomba és nem tudtam elképzelni, hogy mit akart. Hátra pillantva rá éppen a kabátját vette lefelé magáról és terítette a vállamra, mondván, hogy ő nem sokára hazaér, de előttem még hosszú az út. Értetlenül köszönetet motyogtam és ismét indulni akartam, de berögződött nála az, hogy a karom után kapjon.

- Mi van? - fordultam száznyolcvan fokot a tengelyem körül felháborodottan, mire ő csak mosolygott.

- Semmi - vont vállat egy szájhúzással párosítva, majd felemelve a kezét, amit én hunyorogva figyeltem megkereste az arcomat, megsimította és közelebb hajolt.

A szemeim kitágultak és hátrébb húztam a fejemet, de ő nem állt meg, hanem közeledett, mint akinek muszáj.

- Ian, mit akarsz? - tettem a tenyeremet a mellkasára, hogy kicsit visszatoljam őt, mielőtt valami hülyeséget tehetett volna.

- Hm? - torpant meg.

- Meg akarsz csókolni? - szökött ki belőlem a kérdés, és reméltem, hogy nem úgy hangzott, mint aki vágyna rá.

- Mi? - vékonyodott el a hangja, ahogyan visszaállt az eredeti testhelyzetébe.

- Hát, izé... Úgy tűnt, hogy...

- Dehogy akarlak, menj már - legyintett, miközben a hajába túrt.

- Hé!

- Most meg az a bajod, hogy nem akarlak megcsókolni?

- Igen! Vagyis nem. Jaj, Ian, hülye vagy - háborodtam fel lányos zavaromban, mire ő a csípőjére tette a kezét és felvonta a szemöldökét. - Na, ne csinálj úgy, mintha látnál! - mutattam rá vádlón, mire elnevette magát.

- Pedig mit meg nem adnék azért, hogy most lássam a reakciódat - nevetett továbbra is és nem értettem mire gondol, mire vett egy nagy, színpadias levegőt és az arcomhoz hajolva adott egy puszit. - Szia, Roxanne - azzal elindult.

Még most is az arcomhoz kaptam, és megint elvigyorodtam, majd a kezemre csaptam, jelezve magamnak, hogy ne legyek hülye.

Amíg ezen filozofáltam az óramutató már hat óra után sepregetett valahol és nem is mertem elképzelni, hogy anya mekkora patáliát fog csapni. Meg mit mondjak neki? Hogy egy idegen, vak srác, aki mellesleg igen helyes rávett, hogy lógjak a suliból és egy tiltott terülten parádézzak, ahol amúgy be akartak minket vinni az őrsre? Hát, tuti zabálni fogja.

Már készültem a szájkaratéra, ahogyan befordultam a sarkunkon, de egyszeriben földbe gyökerezett a lábam, amint megpillantottam a sok rendőrautót.

- A kurva életbe! - szitkozódtam, és rohanni kezdtem, hogy minden megmagyarázzak anyának, mielőtt szívinfarktust kap miattam.

El sem hiszem, hogy képes volt a biztonsági felnyomni minket, biztos elhagytam a személyimet, vagy nem is tudom. Te jó ég! Anya megöl. Szép lassan! Soha többet nem fogom látni a Napot, de egy balfék voltam!

- Anya! - bújtam át a kordonon és felszaladtam a lépcsőn a verandára, ahol belöktem az ajtónkat. - Anya! - kiáltottam el magamat újra és újra, de csak három egyenruhás férfi közeledett felém.

- Maga ki?

- Jaj, ne tegyék már itt az ostobát! Anya jól van? Elájult? Nagyon haragszik? Életem végéig szobafogságot kapok? - hadartam gyorsan a kérdéseket. - Anya! - üvöltöttem el magamat megint, mire a legmagasabb tiszt megfogta a karomat.

Ijedten pillantottam fel rá és vártam, hogy a bilincs is előkerüljön.

Nem lehetett több harmincnál, egész jóvágású férfinak tűnt, aki biztos jó kondiban is volt a szorításából ítélve. Zöld, rideg szeme alatt a bal arcán egy vöröses heg húzódott, amely még markánsabbá tette a vonásait.

- Nyugodjon meg, kisasszony. Fel kell önnek tennünk pár kérdést - mondta bariton mély hangján és kitéptem magam a kezéből.

- Hol van anya? És a testvéreim? - próbáltam körülnézni a válla fölött több kevesebb sikerrel.

- Maga Roxanne? - kérdezte a pocakos, enyhén kopaszodó középkorú férfi, aki átható mogyoróbarna szemeivel vizslatott engem, valamint a noteszét.

- Igen, én vagyok, és tudom, tudom jogomban áll hallgatni, meg miegyéb, de...

- Az édesanyja eltűnt.

- Tessék? - hunyorogtam rá értetlenül.

- Több bejelentés is érkezett tegnap óta, egy öntől. Nem emlékszik?

- De... Dehát... Anya ma reggel itt volt, és... És ő csinálta a reggelit, és... Nem értem. Anya! - kiáltottam egyet hangosabban.

- Kisasszony, nyugodjon meg, és hallgasson minket végig! Üljön le! A kollégám hoz magának egy pohár vizet - vezetett a kanapéhoz pocak, míg hórihorgas elindult a konyha felé. - Mr.Ray vagyok, és én vezetem a nyomozást. Tehát, ön azt állítja, hogy ma reggel az édesanyja itthon tartózkodott?

- Igen, itt volt - feleltem hisztérikusan.

- Értem, az öccse is ezt felelte.

- Hol van Scott? - álltam fel hirtelen, de ő követte a mozdulatomat és szigorú tekintetével arra kényszerített, hogy visszaüljek.

- Odafent vannak, hamarosan lehívom őt is, csak először még beszéljünk kicsit. Mi volt az utolsó, amire emlékszik?

- Annyira kusza minden - dőltem előre és kezeimmel megtámasztottam a fejemet, ahogyan a hajamba túrtam. - Anya mostanában nem volt önmaga, voltak fura kis dolgai - magyaráztam elmesélve az elmúlt estét, de egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy nincs itt, és elnyelte a föld. - Ilyen még a mesékben sincs - lábadt könnybe a szemem. - Elraboltál? Elment, vagy mire gyanakodnak?

- Sajnos, még nekünk is elég zavaros a kép, kisasszony. A környéket átvizsgáljuk, hiszen az autó itt áll a garázsban, semmilyen iratot nem vitt magával, a pénztárcája az asztalon hevert.

- És maguk? Maguk, hogy kerültek ide? Ki hívta önöket? - néztem rá értetlenül, ami szintén zavaros volt.

- A szomszédjuktól bejelentés érkezett, hogy különös, idegen alakot látott a ház körül ólálkodni, ezért először csak egy járőr nézte meg a terepet, aztán egyre több hívás érkezett, plusz az előző napokon is.

- Ez teljesen értelmetlen - ráncoltam a homlokomat idegesen.

Nem értettem ezt az egészet, annyira ködösek a részletek és abszurd az egész szituáció. Miért kell mindennek megváltoznia? Miért kell mindennek a rossz irányba változnia?

Odakint megdörrent az ég, és eleredt az eső. A villámok vad táncot jártak, s fényük gúnyos mintákat festett az ablakra, amely bevilágította a szobát.

Nem is értettem, hogy mit mond a rendőr, nem értek el hozzám a szavai. A félelem kerített hatalmába és megmagyarázhatatlan, fojtogató érzés, amely egyre csak nőtt a torkomban. Kiáltani akartam és sírni, hiszen éreztem, ahogyan egy darabom kezd kiszakadni belőlem és hiába kapaszkodom belé.

Nem veszíthettem el anyát. Mindig itt volt, és igaz, hogy gyakran veszekedtünk, de tudom, hogy csak jót akart, és nem akarta, hogy rossz legyen nekem, nekünk, és nem háláltam meg eléggé a szeretetét, amit adott. Az én hibám lehet, hogy elment. De mi van, ha elrabolták? És, ha már nem is él? Erre a gondolatra összerándult a gyomrom és a sírásnak éppen utat akartam engedni, amikor megpillantottam az öcsémet.

- Roxanne! - kiáltott fel Scott és hozzám rohanva a nyakam köré fonta a karját.

Meglepett ez a mozdulat. Soha sem mutatta, ha fél, de most egyenesen reszketett a törpe.

- Nem lesz baj - simogattam a fejét, ahogyan magamhoz szorítottam és reménykedtem abban, hogy igazam lesz.

Általában én szoktam bátorságot meríteni belőle, nem fordítva, de nem hagyhattam el magamat jelenleg.

- Amiért mind a kettőtökkel beszélnem kell, az azért szükséges, mert így, hogy nincs veletek édesanyátok, addig valahogyan el kell titeket helyeznünk...

- Az nem lehet! - csattantam fel hirtelen az újabb csodálatos hír hallatán.

- Higgadjon le, Roxanne! - szólt rám Mr.Ray. - Elég kényes ez a helyzet, és magam sem tudom, hogy mi lenne a legmegfelelőbb számotokra.

- Én vállalom a felelősséget és vigyázok rájuk, ez nem kérdés.

- Ne nevettess! Gimnazista vagy, Scott növésben van, Lana most kezdi majd az óvodát, hogyan akarod őket eltartani?

- Szerzek munkát? Scott meg besegíthetne - erősködtem fáradtan.

- Igen! És megengedem Roxnak, hogy kiüsse a tejfogaimat, és azt a pénzt, amit ad értük a Fogtündér felajánlom.

- Látja! Sosem volt még ilyen nagylelkű - mutattam a megviselt, szomorú képű öcsémre.

- Roxanne, a nem, az nem. Megértem, hogy el vagytok keseredve, de egy időszakos megoldást kell találnunk, amíg...

- Nem kell semmilyen megoldás - hallottuk egy férfi hangját a nyitott ajtóból, aki komótos léptekkel elindult felénk, míg mi felálltunk. Scott átkarolva a derekamat lépett mögém, és én a hátán pihentettem a kezemet, míg a másik ökölbe szorulva várta, hogy mi történik. - Majd én vigyázok rájuk - jelentette ki nemes egyszerűséggel, miközben levette a fejéről a kalapot és a családi fénykép elé rakta a komódra.

- Apa?

Egy kis közösségi

Sziasztok!!!

Juuuuj, TI - igen TI-, vagytok a legjobbak! :)

Mindig annyi örömet okoztok nekem, hogy el sem tudom hinni! Valamelyikőtök mindig ír nekem egy hosszabb üzenetet, vagy díjakat adtok, vagy trailert csináltok, vagy valakit annyira megihlet a történet, hogy szeretne egy új designt készíteni!

Nagyon-nagyon hálás vagyok nektek, és el sem tudom mondani, hogy mennyire jól esik ez nekem. Köszönöm, hogy vagytok nekem!

Németh Barbinak ( Blueberries design ) szeretném megköszönni a trailert, amit készített, és azt, hogy már egy jó ideje kedves szavaival támogat engem.

Liza, és a többiek, istenkirálylányok és királyok vagytok!

Puszi nektek, osszátok szét kedveseim! :)

Ide kattintva megnézhetitek a trailert! :) Köszönöm!

Ádám keresi Évát - Tizedik fejezet

Meglepitisztikus! :)

Fogadjátok sok-sok-sok szeretettel! :)

( Mondjuk igaz, hogy elég rövidre sikerült, de remélem elnézitek nekem! :) )

( Megváltozott a lejátszási lista odafent. Igyekeztem olyan számokat összeválogatni, amelyek illenek a történethez. Ha szerintetek még van olyan szám, amelyet kihagytam, pedig ide illik, kérlek linkeljetek nekem! Előre is köszönöm a segítségeteket! :)

Ó, és nézzétek meg az ez alatti posztot, a díjat. A kérdések nektek szólnak! ;) )

Ian

Végig haladtam a recsegő parkettán a folyosón, majd elérve a szobám ajtaját a zsebemből előkotortam a kulcsomat, és kinyitottam.

A táskámat ledobtam ahogy beléptem, a szemüvegemet is szintén elhajítottam, mintha mi sem lenne természetesebb. Az ágy felé haladva rá-rá léptem a cipőm sarkára és hanyagul ledobtam őket a lábamról minden egyes lépésnél, majd beugrottam az ágyra. Megemeltem a tarkómat, a fejem alá húztam az egyik párnámat, majd sóhajtva egyet elhelyezkedtem és elmosolyodtam.

- Istenem, Istenem - mondtam halkan és vigyorogva megráztam a fejemet, feltámaszkodtam. - Mi a baj, Rahel?

- Honnan tudtad, hogy én vagyok? - csapta össze a tenyerét, majd bezárta maga mögött az ajtót és cipője kopogását visszhangozták a falak, ahogyan az ágyamhoz sétált, majd leült, amelynek a rugók is hangot adtak a matracban.

A levegőt betöltötte mangós parfümjének kellemes esszenciája, és az a béke, amelyet mindig magával hozott, bár most volt valami furcsa a kisugárzásában, amely kicsit frusztrált, mert teljesen szokatlannak hatott.

- Már messziről hallottam a tipi topogódat - nevettem el magamat -, majd megéreztem az illatodat - nyúltam felé, és egy kis segítségével, amelyet szintén egy mosollyal jutalmaztam, végig simítottam a meztelen karján. - De nem válaszoltál a kérdésre. Mi a baj?

- Semmi érdekes - mondta, és szinte láttam magam előtt, ahogy lebiggyeszti az ajkait, megrázza a fejét, megemeli a vállát és a füllentése miatt ráncolódik a homloka. A szemöldökömet a magasba emeltem, mire ő csak ciccegett. - Tényleg. Semmi komoly, Ian.

- Érzem, hogy bánt valami.

- Vagy valaki... - motyogta alig hallhatóan, amitől megfeszültek az izmaim.

- Marc? - ültem fel hirtelen, és már indultam volna, de ő kezeit a mellkasomra tette és visszanyomott az ágyra és meglepődtem azon, hogy milyen jó erőben is van. - Hol van?

- Ian! Hagyd! Nem éri meg. Nem lenne jó vége...

- Rahel, az egy dolog, hogy engem megüt, mert egy szadista rohadék, de az már nem állapot, hogy téged is. Nem hagyhatom - ültem fel ismét, de megint visszatartott.

- De, igen, hagyhatod, már csak azért is, mert a csinos kis seggedet védtem, és nem akarom, hogy még nagyobb bajod legyen - mondta komolyan.

Mindig meglepett ennek a lánynak a bátorsága, és kitartása, ahogyan harcol az igazáért és azért, akit szeret. Persze az sem mellékes, hogy egy olyan alak mellett is képes kiállni, mint amilyen én vagyok.

- Miért? Tehát csinos a seggem? - böktem meg vigyorogva egy kis idő után, amikor beállt a csend.

- Jaj, Ian. Tudod, ne játszd a hülyét, kérlek - sóhajtott fel mélabúsan, amiért már tényleg felültem és megfogtam a csinos, keskeny kezeit, amelyek még mindig a mellkasomon pihentek és ajkaimhoz húzva, megcsókoltam őket.

Közelebb húzódtam hozzá. Éreztem, ahogyan elfordítja a fejét, de utána nyúltam és gyengéden kényszerítettem arra, hogy rám nézzen.

- Tudom, hogy nem szabad, meg, hogy nem kellene, és nem én vagyok Éva, sem pedig Lilith, de ez egyszerűen nem fair így - dőlt a vállamnak, majd a hátát kezdtem el simogatni és lágyan a feje búbjára ejtettem egy csókot. - Tisztában vagyok azzal is, hogy nem érzel úgy irántam, mint én, de azt is tudom, hogy ez kicsit több és kicsit másabb.

- Rahel, ez a helyzet nekem sem kellemes, elhiheted - mondtam halkan, és átsuhant a fejemben az a káprázatos zöld szempár és a mozdulatok szenvedélye. - Miért bántott?

- Mert fél. Fél, hogy megtaláltad Évát, és végre beteljesülhet az ige. Mivel eltűntél, és nem értél haza, ki kellett valamit találnom, hogy ne menjen utánad, így azt mondtam, hogy elmentél gumit venni, mert... Jaj, na!

- Tehát azt adtad be neki, hogy megint együtt vagyunk és elhitte.

- Nem tehetek arról, hogy bármit elhisznek nekem az emberek - nevette el magát keserédesen. - De, Ian. Hol voltál? - éreztem, ahogyan figyel, szinte megbéklyóz a tekintete.

Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Mondjam-e el neki az igazat és bántsam meg, vagy hazudjak neki és kockáztassam a barátságát.

Felsóhajtva elengedtem őt és visszadőltem az ágyba, ő is követte a példámat, hozzám bújva a mellkasomra tette a fejét és várakozott, miközben törekedtem összeszedni a gondolataimat és átfogó képet adni a helyzetemről.

- Van egy lány - kezdtem, és éreztem, ahogyan megfeszül, de nem szólt semmit. - Roxanne-nek hívják, és egyszerűen valami vonz hozzá, akaratom ellenére is. Olyan, mintha ő lenne Éva, de ezt akkor már tudnám, mert kaptam volna valami jelet odafentről. Egyszerűen annyira tiszta, őszinte és bátor, meg makacs... Főként makacs, meg sokszor hülye és hisztis, olyan... Olyan igazi, olyan emberi. Mondhatni, hogy átlagos, és annyira jól érzem magam a közelében. Kitárul az elmém, és újra be tudom fogadni a világot. Tudod, hogy hol voltam pár napja? Zenornál. Táncoltam, ahogyan ma is. Vele. Egyszerűen éreztem azt, hogy élek és érdemes. Sőt, egy pillanatra láttam a szemeit is, amelyek káprázatosak voltak, szinte minden gondolatát leírták. Annyira ártatlan és nem akarom bántani, de ha nem érzem azt, hogy ott van a közelben, akkor eluralkodik rajtam a félelem, Rahel. Idiótán hangzik és nyálasan, tudom, de... Utálom az Ádám létet. Lehet, hogy ez a lány sokkal alkalmasabb lenne Évának, mint bármelyik eddigi Éva az évezredek alatt. Tudom, hogy nem szabad ilyet mondanom, de egyszerűen ezt érzem.

- Mivel csavarta el az a lány a fejed?

- Nem vagyok szerelmes, mielőtt megijednél. Csak érzem azt, hogy ha nem találom meg mielőbb Őt, akkor megint elszúrom - sóhajtottam fel. - Ma elvittem egy régi színházba, hogy táncolhasson, mert a múltkor elszúrtam a próbáját, de nagyon vicces volt. Táncoltunk, és véletlenül elestünk, erre megjelent egy biztonsági őr, aki elől úgy kellett elfutnunk - nevettem fel. - " Ian, te annyira egy idióta vagy! Fel is jelenthet minket. Teljesen őrült vagy, és Úristen, ha ez kiderül!" sipítozott egyfolytában, de a végére lenyugodott, és úgy tapasztaltam, hogy élvezte a délutánt...

- Csodákra képes az a lány. Nem tudom, hogy mikor láttalak így mosolyogni - engedte el magát végre és még levegőt is vett. - És mit akarsz csinálni?

- Ez nem az akaratról szól - húztam mosolyra a számat, miközben megfeszültek az izmaim. - Szóval keresem tovább Évát, mielőtt Marc találja meg. Az nem lenne éppen szerencsés, bár állítólag ő már találkozott vele, de lehet, hogy csak szellemet látott.

- Lehetséges - nevette el magát. - Végül is, aki az ördöggel cimborál.

- Ahogyan mindenki - sóhajtottam fel és kicsit fészkelődni kezdtem Rahel alatt, míg meg nem találtam a megfelelő pozitúrát. - Ugyebár azt szokták mondani, hogy az ördög soha sem alszik, nem is értem, hogy mostanában miért nem adott magáról jelet.

- Mire gondolsz? - kérdezte egy kis idő után értetlenül.

- Hát ugyebár az almás történet. Itt kellene loholnia a nyakamban és kísérteni, nem?

- Miből gondolod, hogy nem Roxanne az?

Erre a kijelentésre elkezdtem ráncolni a homlokomat. Túl kézenfekvő ötletnek tűnt, de egy ilyen lány csak nem lehet maga a sátán, vagy... Hülyeség, hiszen láttam a szemeit. Nyíltak voltak, egyenesek, amilyen nincs emberi lénynek.

- Csak nem. Teljesen emberien viselkedett - mondtam tétován.

- Szerinted annyi év alatt nem illeszkedett be teljesen az emberek köré? Lehet, hogy nem ő az, de, ha jobban belegondolunk...

- Rahel, hagyd abba, kérlek! Fáradt vagyok - ültem fel, miközben gyengéden lepakoltam magamról, mint egy csomagot.

Szinte éreztem szúrós tekintetét, amivel legszívesebben keresztül szúrt volna, így hátat fordítottam neki és ügyelve, hogy ne rúgjak bele mindenbe a fotelhez slattyogtam, ahol kibújtam a pólómból és farmeromból. Kitapogattam egy melegítőt, amit magamra kaptam és nem zavart, hogy még mindig itt van.

Láttam magam előtt, ahogy az ajtót bámulva, ajkait harapva küzdi le az indulatait.

- Rahel - kezdtem, de ő felpattant. - Fáradt vagyok.

- Meg hülye.

- Főleg, de most fáradt - mosolyodtam el és odasétáltam hozzá, amikor már felállt, amire a rugók reccsenéséből jöttem rá. - Aludj jól, kedves - csókoltam homlokon.

A szemeit lehunyta, és amikor ismét kinyitotta a szempillái megcsiklandozták az arcomat. Halkan sóhajtott egyet és becsukva maga után az ajtót, elsétált.

Én az ágyamba ugrottam, mintha mi sem lenne természetesebb. A karomat a tarkómnál összefontam és nyitott szemmel kémleltem a sötétséget, amely körbevett és vártam. A csend és a sötét kedvezett a démonjaimnak, amelyek soha sem nyugodtak és mindig körbevettek, így most is kiszabadultak. Most is itt voltak, és rám telepedtek a kétely, valamint a félelem formájában. Megőrjített a tudat, hogy kéznyújtásnyira van a megoldás, de egy baromi nagy fal van köztem és közte, amelyet még a kínaiak sem tudnak überelni a pöpec kis hun védő falukkal. Olyannak éreztem magam, mint a Tower. Egy szilárd, sötét építmény, amelyben gonosz lelkek laknak a számtalan kegyetlenség után. Igen, lehet ez a lelkiismeret furdalás. Miért ébresztene bennem Rahel hamis képeket, hiszen mindig kiáll mellettem, megvereti magát és hasonlók? Lehet ez az ő hatodik érzéke, vagy szimplán az a női cucc, hogy ők megérzik az ilyesmit. Utáltam az olyan szituációkat, amikor a kérdések száma több, mint a válaszoké. Ettől elkeserítőbb dolog kevés van a világon, mondjuk tudtam volna pár megközelítőt sorolni, de nem ennek volt itt az ideje.

Vártam az álmot, amely meglibbenti a ködfátylat, és olyan világba utazhatok, ahol nem aggasztanak a földi gondok és egyedül lehetek, de ez csak nem akart jönni.

Hallgattam az eső monoton kopogását a nyitva maradt ablaknál és egyre az a szempár járt az eszemben, a mozgása, amely minden érzését átadta. Ahogyan hozzám ért, többet mondott mindennél.

Az oldalamra fordultam a kusza gondolatokkal együtt. Lehet, hogy csak egy gonosz kis ármány az egész? Hol van ilyenkor a nagyfőnök a bölcs gondolataival és tanácsaival? Tudom, hogy Te sem alszol, akkor meg küldj egy jelet.

Ahogy ez megfogalmazódott a fejemben a pilláim kezdtek elnehezedni és ásítottam egy isteneset. A homlokomat ráncolva fordultam vissza a hátamra és hallgattam az eső táncának zavaros hangjait, a lassuló légzésem ütemét, és álomba zuhantam.

Sziasztok kedveseim! :)

Először is nagyon szeretném megköszönni azokat a kedves szavakat, amiket írni szoktatok nekem vagy komment, vagy pedig üzenet formájában. Nem is tudjátok elképzelni, hogy mennyire boldoggá tesztek ezekkel az aprócska szófordulatokkal. Komolyan. Sokszor könnyekig hatódok.

Őszintén megmondva legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogjátok ezt a történetet, és emiatt mérges is vagyok magamra, mert a többi írásomhoz képest, ezzel nem foglalkoztam annyit. ( Mármint nem szerkesztgettem, meg nem fordítottam rá annyi időt, amennyit megérdemelt. ) És most kezdtem el megérteni, hogy miért is van ez, és hogy mennyire bamba vagyok! Azon vagyok, hogy kijavítsam a hibáimat, hogy még gördülékenyebb legyen és van pár tervem a közel jövőben a bloggal. Nem nagy változtatások meg ilyenek, de ez egyenlőre legyen titok. A szorgalmi időszakomnak hamarosan vége és kezdetét veszi az “imádott” vizsgaidőszak, amely minden egyetemista, és főiskolai hallgató leányálma, szóval az utolsó hajrában lehet, hogy megint csúszni fogok a résszel/részekkel, de megpróbálom megemberelni magamat, mert egyszerűen botrány, amit Roxanne és Ian leművel, nem?! Na, mindegy. Tehát, a bocsánatotokért esedezem kedves olvasóim és remélem megértitek és szurkoltok nekem, hogy mielőbb tudjak foglalkozni a tűzről pattant táncos jánykámmal, a vak szépfiúval, a vörös démonnal, és a lehengerlő titokzatos macsónkkal.

Mindenesetre ez egy rendhagyó bejegyzés, mert ketten is díjat ajánlottak fel nekem, jobban mondva a blognak, ami a ti érdemetek is, így most ezeket a kérdéseket jól megválaszolom, remélhetőleg hasznos, és érdekes információkkal.

Ugyebár itt általában a blogoknak küldik ezeket a kérdéseket, de én most “trendhagyó” módon titeket kérdezlek, mert kíváncsi vagyok rátok ott, a képernyő előtt, hogy ki vagy, mi vagy, volt-e már földönkívüli merénylet ellened, elrabolt-e a CIA, vagy hogy túrod-e még sunyiban az orrod. :) Ha megtiszteltek engem azzal, hogy olvastok, szerintem az a legkevesebb, ha megtudok rólatok valamit, szóval várom kommentekben a válaszaitokat! Hajrá-hajrá! :)

Először is köszönöm a díjakat a Démoni tündérmese és az Édes élet íróinak. Nem is gondoltam volna. Sok puszi nektek és további jó, kitartó munkát!

Lássuk!

10 dolog rólam, ami most összesen 20 lesz :)

1. Egy szabolcsi, falusi lány vagyok, aki a legvadabb álmaiban sem gondolta volna azt, hogy egyszer blogot fog írni, vagy hogy egyáltalán írni fog bármi olyasmit, ami nem a suliba kell.

2. Óvodapedagógia szakon vagyok, Debrecenben.

3. Október 26-án töltöm be a 2. X-et.

4. Paddy and the rats fanatikus lettem. Ha nem ismeritek, akkor miért nem ismeritek? Tessék megismerni és hallgassátok, hallgassátok, nem bánjátok meg!!!

5. Sokan kérdeztétek az egyik fejezetnél, amikor Roxanne visszaemlékezik a halott szerelmére, hogy ez igaz történet-e. Nem, nem az. Ez csak az én állapotom egy plátói eperhabos románc miatt, amely mindig úgy zajlott le, hogy elhúzta előttem a mézesmadzagot, és mindig megütöttem magam.

6. Imádok fotózni, még ha nem is tudok.... Nem vagyok profi, sőt. De nagyon jól elkapott pillanataim vannak. Szeretem az embereket és az eget. Legjobb modelljeim.

7. Szeretek zuhanyzás közben énekelni, rohadt jó az akusztikája.

8. Akik közel állnak hozzám, azokért igyekszek mindent megtenni.

9. Nagyon szeles vagyok, a türelem nem tatozik az erényeim közé.

10. Minden vágyam, hogy egyszer Spanyolországba mehessek, hiszen az egyik kedvenc európai városom. A nyelv is lehengerlő. Ha tehetném, vagy lenne rá alkalmam szívesen megtanulnám.

11. Ahogyan a jelnyelvet is, hiszen karácsony előtt hallás sérült gyerekeknél voltam önkénteskedni és borzalom, mennyi szeretetet képesek adni, és szörnyű, hogy ők ezt nem kapják vissza. ( Legalábbis ott, ahol én voltam...)

12. Talán 6 évig zongoráztam, de azt hittem, hogy nem szeretem, ezért abbahagytam, amit bánok, mert mint letisztáztam magamban kiderült, hogy csak a tanárt nem szerettem.

13. Szívesen megtanulnék gitározni. Mindig olyan jól elképzelem ahogya egy nyári napon a Nagyerdőben leülök egy padra a gitárral a kezemben és mint egy Disney filmben random szuperisztikusan elkezdek dalolászni.

14. 11 éve hastáncolok, 3 éves koromtól táncolok.

15. Szörnyen szeretethiányos vagyok. Ezt nem tudom megindokolni, hogy miért, de rettenetes vagyok olykor.

16. Szemfétisem van.

17. Nem iszok alkoholt, vagy ha igen, akkor nagyon minimálisan, mert egyszerűen nem szeretem... Jó, a sört kivéve, de-de-de-de-de na. A barátaim szerint mellém nem kell pia, hogy jól érezzük magunkat, és ezt a tegnap este is bizonyítja. ( Szencseg barátném bizonyítja. )

18. Akarok egy pandát... Vagy kettőt. És agyonölelgetném őket, meg szeretgetném őket, meg minden. Még bambuszt is termesztenék nekik.

19. Azért kezdtem el táncolni, mert láttam kiskoromban a Dirty Dancinget és mindig abban reménykedtem, hogy majd egyszer táncolhatok Patrick Swayze-vel.

20. Gyűjtöm a kalapokat. Nincs is azoknál jobb! :3

A feltett kérdések:

Milyen embernek tartod magad?

Juj. :D Hát nem vagyok egy könnyű eset, ez tény. Olyan személy vagyok, aki könnyen barátkozik és fogadja el a másikat. Sokszor túl naiv és emiatt gyakran csalódok, és utána összetörik a kis világom és teljesen depis leszek, aztán előveszem az életfilozófiámat, amit mindig tanácsolni szoktam, hogy nincs értelmes megállni az úton és sírni azon, hogy mi történt meg, hiszen még annyi minden történhet. Ha olyan helyzetbe kerülök, ahol érzem, hogy meg kell magamat védenem ( veszekedés pl.), akkor a szavaim kegyetlenül tudnak marni, és nagyon sokszor vagyok ezáltal bunkó. Könnyen megsértődöm, és mostanában sokszor hisztizek, aminek nem örülök, és igyekszem ezen változtatni. Szeretem, ha szeretnek. Mármint szeretem, ha szeretnek, őszintén és igazán, nem csak érdekből, vagy csak azért, mert ott vagyok. Aki ezt bevállalja, az szerintem száz százalékosan megtérül, mert akkor minden figyelmem azoké az emberekért. Sokszor sajnos megbántom anyát, amiért nagyon szoktam szégyellni magamat. Sajnos sokszor nem értjük meg egymást, de nagyon imádom, habár ezt nem mindig, nem a legjobb módon fejezem ki, amiért sokszor gonosznak érzem magam.

Elég makacs természetű vagyok és nem figyelek rendesen magamra, pl a lábaimra, amire vigyázni kellene, de ha zenét hallok, nem lehet nekik parancsolni, az maga lenne a kínszenvedés.

Mit szeretsz szabadidődben csinálni?

Imádok táncolni, mint mondtam, énekelni a többiek örömére :D Fotózni, koncertekre járni, kikapcsolni, elvonulni, ha megtehetem.

Mióta és miért írsz?

14 évesen kezdődött, amikor egy barátnőm azzal jött, hogy ő már a második könyvét írja. Itt elgondolkodtam, hogy szerintem én is ki tudok találni egyedi történeteket, hiszen mások szerint olyan idióta fantáziám van, hogy csak na. A gimiben volt egy osztálytársam, aki megkért, hogy írjak róla valamit, és egy 90 oldalas elbeszélés született belőle. Mivel lusta voltam befejezni, azt a címet adtam neki, hogy Befejezetlen történet, amely később a Suttogó próféciák alapjául szolgált.

Egyszer szeretnék elismert író lenni, és kiadni legalább egy könyvet, amire tényleg azt tudom mondani, hogy ez az! Ez tényleg én vagyok, és végre büszke vagyok a 110%-ra.

Mi volt az első könyv, amit olvastál?

Amarilla kisasszony. Az ovis szerelmemtől kaptam a hetedik születésnapomra.

Ki a példaképed és miért?

Nos, ez egy olyan kérdés, amit soha sem tudok megválaszolni, mert változó és összetett, hiszen nem mindegy, hogy írásban, zenében, vagy az életben? Ha az írást nézzük, nekem hatalmas példa Poe, az a férfi egy zseni volt, ilyen irományokat közönséges földi halandó csak úgy hasraütésként nem ír. Talán példakép Szirmai Gergely, már csak azért is, mert amilyen kis hülyén kezdte, mégis eljutott oda, ahol szeretne lenni. Kellő kitartással bármi elérhető, és ebben bízok én is. Ott van még Nick Vujicic, hihetetlen, hogy mennyi életkedv van abban az emberben, mennyi szeretet, és képes verőfényes napsütésként látni a világot, le a kalappal előtte! Ott vannak a szüleim, akik mindenben, mindenkor támogattak, szerettek. Ilyen szülő akarok majd én is lenni. Aztán ott van egy barátom, aki egy rocksztár, aki minden hülyeségem ellenére sem rúg seggbe és végig hallgatja 200-ra azt, hogy mennyire szerencsétlen és hülye vagyok, holott neki is sokkal több és sokkal nagyobb gondjai vannak.

Mit szeretnél elérni az írással?

Ezt fentebb megválaszoltam. 

Van valami olyan hobbid, amit senki nem néz ki belőled és meglepődnek az emberek, ha elmondod nekik?

Egen. Ilyen az írás is, meg a hastánc :D

Kedvenc zeneszám? Miért?

ÚÚÚÚúÚúúú, nagyon sok van, nem tudnék választani. Mivel ez egy BVB cukiság, ezért a Rebel Love Song-ot és a Lost it all-t tudnám mondani. Szerintem ez mindent megmagyaráz, hogy miért:

” Wild and running for one reason, they can’t stop us from our freedom...”

Sportolsz valamit?

Táncoltam és, ha az időm engedi, akkor eljárok MediBall edzésekre.

Kedvenc színész/színésznő, miért?

Kedvenc színésznőm sokáig Anne Hathaway volt, mert szerintem nagyon tehetséges, és gyönyörű. A színészem meg ki más lenne, mint Robert Downey Junior? Szerintem nem kell magyaráznom! :D Na, jó, meg persze Heath Ledger és Robin Williams. :) Már csak tiszteletből is! ( + Audrey Hepburn!!!)

Milyen rendszerességgel nézel TV-t, és milyen rendszerességgel?

Mi az a TV? :D Ritkán nézek, de ha igen, akkor HBO, vagy Disney. Igen, 19 éves létemre Disney csatornát nézek, sőt vasárnap reggel Minimaxot, ha barbies mese megy. De leginkább filmeket a moziban nézek, vagy gépen a koliban, ha van rá időm és kedvem. Egyedül nem szeretek amúgy filmezni.

Ha lehetne egy szuper erőd, mi lenne az?

Nem szeretnék szuper erőt, mert akkor úton útfélen rám támadna valamilyen főmufti és tele lennék még több kék-zöld foltokkal, plusz annyi ruhám menne tönkre! Nem győzném venni.

Melyik a kedvenc zeneszámod?

Na, jó, akkor sorolok fel párat. Hoizer - Take me to church, Paddy and the rats - The six rat rovers, Sam Smith - Stay with me, Kurt Hugo Schneider feldolgozásai, Jason Mraz - I won’t give up, Nomy - Close to lose it all, Paloma Faith - Only love can hurt like this ( akusztik plíz, úgy az igazi. ) stb. Stb.
Ó! : https://www.youtube.com/watch?v=s2GtoM8fPus

Melyik a kedvenc könyved, ha nincs melyek tartoznak bele a top 5-be?

RUBINVÖRÖSÉK!

Hány blogot olvasol úgy rendesen, amiknek várod a következő részét?

Őszintén szólva nem tartom számon. Ha meglátom, hogy valaki hirdetett, akkor már kattintok is és olvasok, de nem mindig van rá időm, sajnos.

Hány blogot írsz egyszerre?

Hármat :)

Van hobbid?

Odafent olvashatod részletesen :)

Van kedvenc filmed, ha igen mi?

Jelenleg a Beavatott szériáért vagyok oda. Be kell valljam, Theo James sokat számít...Khm. Plusz ide sorolhatjuk a Holt Költők Társaságát! Ajánlom! Ha még nem láttátok, akkor tegyétek meg mielőbb!

Szereted az iskolás történeteket? Gondolok itt Leiner Laura és Tavi Kata könyveire.

Laura sorozatát nem szeretem. Nekem nem jön be a stílusa és a történet sem, úgy igazán. Tavi Kata Nyitótáncával már szemezek egy ideje, de még nem volt alkalmam olvasni, de nyáron időt fogok rá szakítani.

Vannak olyan bloggerek/bloggerinák, akikkel rendszeresen tartod a kapcsolatot?

Természetesen. Például Szencseg, Launcelot, Kertész Kinga és még sokan mások szerencsére :) 

Na, és jöjjön az a pár kérdést, amire kíváncsi vagyok :)

Hány éves vagy?

Hol laksz, és honnan szereztél tudomást erről a történetről?

Milyen álmaid vannak az életre nézve? Te leszel a következő Marie Curie például?

Mit gondolsz az internetes társadalomról, hogy szinte már mindent ez a technika hálóz be?

Milyen zenéket szeretsz?

Ha kérhetnél tőlem valamit a történettel kapcsolatban, mi lenne az?

Szeretnétek-e egy olyan csoportot, ahol kialakíthatunk egy kis közösséget?

Melyik bloggerek/vloggerek írásait/munkáit követed nyomon, és miért?

Te írsz? Ha, igen mit? Ha, nem, miért nem? Nem szeretnél, inkább olvasó vagy?

Szereted a magyar filmeket/színészeket/zenészeket? Szerinted mitől értékes egy ilyen alkotás?

Köszönöm a válaszaitokat előre is.

Sok puszi, és további szép estét nektek! Köszönöm, hogy itt vagytok nekem! :)